Szájer József előadása Berlinben
Szájer József az Európai Demokrata Diákok nyári egyetemén tartott előadást. A fiatalok leginkább a családtámogatási rendszer iránt érdeklődtek.
Dátum: 2002-07-29 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:26.176114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar gazdasági élet alakulásáról és aktuális politikai kérdésekről tartott előadást hétfőn Berlinben Szájer József, az Országgyűlés Fidesz-frakciójának külügyi kabinetvezetője.
Az Európai Néppárt diákszervezete, az Európai Demokrata Diákok (EDS) nyári egyetemének keretében tartott tanácskozáson Szájer József, a Fidesz alelnöke elmondta: annak ellenére, hogy Magyarországon nem a jobboldal alakított kormányt, jelentősen megerősödött a polgári erők mögött álló civil társadalom.
A Fidesz-frakció külügyi kabinetvezetője ismertette a résztvevőkkel, milyen értékek mentén politizált az Orbán-kormány, melyek voltak a kabinet által elért legfőbb eredmények. Szájer az MTI-nek elmondta, hogy az előadás résztvevői leginkább a családtámogatási rendszer után érdeklődtek.
MTI - fidesz.hu