2850 fős leépítés a holland ABN Amro banknál
A holland ABN Amro bank, átalakítása közben,világszerte 2850 munkahelyet szüntet meg - közölték a banknál csütörtökön. A leépítés főként az európai, közel-keleti és afrikai érdekeltségeket érinti, Amerikában és Ázsiában kevesebb munkahelyet szüntetnek meg.
Dátum: 2004-12-16 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:17.687014, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az átszervezés az idén 790 millió euróba kerül, mindamellett a pénzintézet tartja magát korábbi nyereség előrejelzéséhez. E szerint az adózott eredmény az idén legalább 10 százalékkal meghaladja a tavalyit.
Az átalakítástól a bank 2007-től évi 770 millió euró megtakarítást vár.
MTI - fideszfrakcio.hu