Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lendületesen csökken a sportolni vágyók esélye

Figyelmeztette már a Gyurcsány-kormányt a Testnevelőtanárok Országos Szövetsége, sportiskolák, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Sportágak Országos Szövetsége, hogy olyan folyamatot indít el, amelyből nagyon nehéz lesz visszajönni. 2002 óta 46 százalékkal csökkent a sport költségvetési támogatása, a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) jövőre az idei másfél milliárd után csak 50 millió forint jut - mondta el Szalay Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.+ A sajtótájékoztató letölthető hanganyaga


Dátum: 2004-12-16 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32256
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:18.309501, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Lendületesen csökken a sportolni vágyók esélye

Míg az Orbán-kormány utolsó költségvetési évében 22,5 milliárd forint jutott a sport támogatására, 2005-ben csak 15,2 milliárd, s ez 46 százalékos csökkenést jelent - közölte Szalay Ferenc. A kormány által benyújtott költségvetési javaslat szerint a diáksportra nem kötött normatíva lesz, tehát az iskolák majd másra is használhatják a sportra szánt összeget, s erre példa volt a polgári kormány előtti időszakban. A MOB támogatása az idei

másfél milliárdról 50 millió forintra csökkent,

ami ellehetetleníti a szervezet életét. A sport támogatásának csökkenése veszélyes az élsportra, a sportegyesületekre és a diáksportra is. Több tíz, százezer gyerek sportol a szakosztályokban, nem csak az élsportról van tehát szó. Olyan terület került veszélybe, amely "húzóágazatnak" számít Magyarországon, amely példaképeket állít a fiatalok elé - fogalmazott. Érthetetlen, hogy miért nem fontos ez a Gyurcsány-kormánynak. A kormány korábban azt ígérte, hogy a magyar nemzeti össztermék egy százalékát sportra fordítják, megtartják a sport minisztériumi képviseletét, illetve, hogy a Nemzeti Sporttanács részt vesz a sportköltségvetés elkészítésében, és kidolgoz egy sportstratégiát is. Arról is szó volt, hogy minden évben 10 milliárd forinttal többet kellene költeni a sport támogatására - tette hozzá.

Figyelmeztette a Gyurcsány-kormányt a Testnevelőtanárok Országos Szövetsége, sportiskolák, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Sportágak Országos Szövetsége, hogy így olyan folyamat indul el, amelyből nagyon nehéz lesz visszajönni. A Fidesz több módosító indítványt is benyújtott a költségvetéshez a helyzet megváltoztatása érdekében, azonban ezeket az MSZP nem fogadta el - mondta Szalay Ferenc.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3131, 'source_type': 'media', 'source_id': 64, 'target_type': 'article', 'target_id': 29553, 'relation_type': 'describes'}