Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Beszédes versek és gordonkahang

Áder János a csornai Beszédes esték házigazdájaként ezúttal Eperjes Károly színművészt látta vendégül. Az ismert színész verses műsort adott elő Négyessy Katalin gordonkaművész közreműködésével.


Dátum: 2004-12-16 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32257
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:18.666858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rész Eperjes szavai szerint a világirodalom legtökéletesebb versével, Ady Endre Karácsonyával zárult. Mint mondta, a főiskolai felvételijén sem és még tizenöt évig nem merte elszavalni a művet, mivel "két sorát nem vette". A Beszédes esték közönségétől Babits Mihály Eucharisztia című művével búcsúzott, figyelmükbe ajánlva utolsó sorait: "Hogy szellem, és ne hús tegyen magyarrá. / S nőjünk ég felé testvérnépek közt, mint a fák, / Kiket mennyből táplál a nap."

Forrás: Kisalföld, 2004. december 15.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek