Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Békés megye gazdasági növekedése elmarad az országos átlagtól

Békés megye társadalmi-gazdasági helyzetében az előző évek kedvezőtlen mutatói után kismértékű, pozitív elmozdulás tapasztalható a 2004. január-szeptember közötti időszakban, de a gazdasági növekedés mértéke elmarad az országos átlagtól - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Békés Megye Igazgatósága által kiadott tájékoztatóból.


Dátum: 2004-12-16 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:20.296925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Végh Zoltán, a megyei statisztikai hivatal vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón Békéscsabán a 2003. évi Békés Megyei Statisztikai Évkönyvet bemutatva, valamint a 2004. év első háromnegyedévi adatokat ismertetve elmondta: az adatok kismértékű előrelépéseket mutatnak, de országosan erőteljesebb a fejlődés, így a megye nem javított korábbi helyzetén.

Végh Zoltán rámutatott, a mezőgazdasági teljesítményre vonatkozó adatok, noha csak az első háromnegyed évet foglalják magukban, évesnek is tekinthetők a tevékenység specifikuma miatt. A betakarított termés - országos átlagot meghaladó hektáronkénti hozam és területnövekedés eredményeként - 2,3-szerese az egy évvel korábbinak. Búzából 5 százalékkal nagyobb területről több mint kétszer annyi termést takarítottak be az idén, mint 2003-ban és ez a megyék rangsorában az élre juttatta Békést.

A megye gazdasági teljesítőképességét nagyban befolyásolja a beruházási hajlandóság. Míg az egy lakosra jutó beruházási érték országosan 267.499 forint, addig Békés megyében ez az érték 185.233 forint.

A statisztikai évkönyv adatai alapján Békés megye az ország egyik legritkábban lakott területe, ahol tovább csökken a lakosság száma. Az ezer lakosra jutó élve születések számát tekintve a megye a 17., míg a halálozást tekintve az első, emellett a népességhez viszonyítva Békésben a legmagasabb az időskorúak aránya.

Különösen rossz a Békésben élők szociális helyzete. A Mécses Szolgáló Közösség Egyesülete a megyei statisztikai hivatallal közösen elkészítette A fogyatékkal élő emberek helyzete Békés megyében című tanulmányt, valamint a fogyatékkal élők speciális ellátásainak szociális térképét.

Az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztérium támogatásával elkészült dokumentumból kiderült, hogy a fogyatékkal élők aránya Békésben 9,3 százalék, míg országosan az arány 5,7 százalék. A 2001. évi önkéntes bevallás alapján országszerte 577 ezer, Békésben pedig csaknem 37 ezer lakos él fogyatékkal. A Békés megyei tanulmány ezer fogyatékkal élő megkérdezésével készült.

A sajtótájékoztatón példaként elhangzott, hogy 2001-ben Békés megyében a nem fogyatékos személyek harmada volt foglalkoztatott, ezzel szemben a fogyatékkal élőknek kevesebb mint egytizede.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek