Albániában megalakult a régi-új szocialista kormány
A Sali Berisha volt elnök által vezetett ellenzéki Demokratikus Párt, amely 46 mandátummal rendelkezik az albán parlamentben, máris bejelentette, hogy a Nano-kormány ellen szavaznak. Ennek ellenére biztosnak látszik, hogy a kabinet bizalmat kap, mert a Szocialista Pártnak, amelynek maga a kormányfő az elnöke, 72 képviselője van, és legalább egy tucatnyi voksot tud mozgósítani maga mellett két kisebb párt részéről.
Dátum: 2002-07-29 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:26.481108, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Alfred Moisiu albán elnök jóváhagyta a Fatos Nano miniszterelnök által beterjesztett új kormánynévsort. A kabinetben a korábbi kormány 19 minisztere közül tízen megtartották tárcájukat. Pandeli Majko volt kormányfő védelmi miniszter lesz, míg elődje ezen a poszton, Ilir Meta miniszterelnök-helyettesi és külügyminiszteri kinevezést kap.
A kormány összetételét és programját már hétfőn a tiranai parlament elé terjesztik, de várhatóan csak szerdán szavaznak róla - tudta meg az AFP parlamenti forrásokból. Nano, aki eddig már háromszor volt kormányfő, kijelentette, hogy programjának legfontosabb pontjai Albánia integrációja az euroatlanti struktúrákba, a demokratikus intézmények megerősítése, valamint a szervezett bűnözés és a korrupció ellen harc. Egyúttal ígéretet tett a gazdasági reformok előmozdítására és az ellenzékkel való szorosabb együttműködésre, miután éveken át az albán belpolitikát a kormányoldal és az ellenzék éles szembenállása jellemezte.
Mindazonáltal a Sali Berisha volt elnök által vezetett ellenzéki Demokratikus Párt, amely 46 mandátummal rendelkezik az albán parlamentben, máris bejelentette, hogy a Nano-kormány ellen szavaznak. Ennek ellenére biztosnak látszik, hogy a kabinet bizalmat kap, mert a Szocialista Pártnak, amelynek maga a kormányfő az elnöke, 72 képviselője van, és legalább egy tucatnyi voksot tud mozgósítani maga mellett két kisebb párt részéről.
MTI - fidesz.hu