Mádl Ferenc fogadta a francia kulturális kommunikációs minisztert
Mádl Ferenc köztársasági elnök fogadta Renaud Donnedieu de Vabres-t, a Francia Köztársaság kulturális kommunikációs miniszterét csütörtökön Budapesten, a Sándor-palotában.
Dátum: 2004-12-16 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:20.910259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar államfő és vendége egyaránt hangsúlyozta, hogy sok szál szövi át a két ország régre visszanyúló kulturális kapcsolatait - közölte a zárt ajtók mögött tartott találkozót követően a köztársasági elnök hivatala az MTI-vel.
Mádl Ferenc és Renaud Donnedieu de Vabres kiemelte, hogy Magyarország és Franciaország kulturális kapcsolata reneszánszát éli az utóbbi tizenöt esztendőben. A miniszter rámutatott arra, hogy ebben nagy segítséget jelentett a köztársasági elnökök látogatása.
Szóltak arról is, hogy a kulturális kapcsolatok fellendítésében fontos szerepet játszott a Franciaországban 2001-ben megrendezett magyar, és a Magyarországon tavaly tartott francia kulturális évad, valamint Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz.
Renaud Donnedieu de Vabres rámutatott arra, hogy a Budapesten csütörtökön megnyíló, négyszáz év francia festészetéről képet adó kiállítás a legszebb tárlat, amit Franciaország valaha is bemutatott külföldön.
A találkozón szó volt a Magyarországon tervezett francia nyelvű egyetemről is, amelynek alapításáról megkezdődtek a tárgyalások.
Renaud Donnedieu de Vabres a francia kormány tagjaként hangsúlyozta, hogy Franciaország számára is nagyon fontos a magyar gazdasági évad közeljövőbeni megrendezése.
MTI - fideszfrakcio.hu