Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csaknem ezer forinttal nő a BKV-bérlet ára

Budapesten januártól 10, júliustól további 5 százalékkal drágulnak a BKV tarifái - erről a kormánypárti képviselők szavazataival határozott csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés. Vajda Pál MSZP-s főpolgármester januári 15 százalékos, Atkári János SZDSZ -es főpolgármester-helyettes pedig 20 százalékos emelést javaslatot.


Dátum: 2004-12-16 16:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32267
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:21.873131, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vajda Pál azzal indokolta magasabb emelési javaslatát, hogy jövőre a munkáltatók nagyobb támogatást tudnak adni a dolgozóknak a bérletvásárláshoz. Jelezte azt is, hogy a tanuló-, a nyugdíjas bérlet éves szinten nem 15 százalékkal, hanem valamivel kisebb mértékben drágul majd az állami árkiegészítés mértéke miatt.

A vitában a képviselők pártállásuktól függetlenül egyetértettek azzal, hogy a BKV finanszírozási helyzetét mielőbb rendezni kell. A kormánypártiak pozitívumnak tartották, hogy jövőre a duplájára, 12 milliárd forintra növekvő állami normatív támogatással és a 15 milliárd forintos állami hitelgaranciával a cég működése biztosított lesz. Úgy vélték azonban, hogy még így is a jövő év végére 60 milliárd forint lehet a BKV hiánya.

Az ellenzékiek főként az évek óta folyamatosan szűkülő önkormányzati támogatásban látták a cég finanszírozási gondjainak az okát. Deák András (MKDSZ) ezzel összefüggésben leszögezte: "ez a válság az önöké, a hatalomgyakorlásuké". Az elfogadott határozat alapján januártól a vonaljegy ára az eddigi 145-ről 160 forintra, júliustól 170 forintra nő. A dolgozói bérlet 5.400-ról januárban 5.950-re, júliustól 6.250 forintra drágul. A tanuló-, nyugdíjas bérlet az eddigi 2.050-ről januártól 2.250 forintra, júliustól pedig 2.360 forintra emelkedik.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek