Harmadszor sem sikerült megválasztani a Duna TV elnökét
Harmadszor sem sikerült megválasztani a Duna Televízió elnökét; a jelenlegi vezetés január 20-ig folytatja működését - közölte az MTI megkeresésére a Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriumának elnöke csütörtökön.
Dátum: 2004-12-16 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32272
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:23.435566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kuratórium elnökségének előző napi ülésén a huszonhárom jelölt egyike sem kapta meg a megválasztásához szükséges kétharmados többséget - indokolta az elnökválasztás meghiúsulásának okát Bíró Sándor.
Hozzátette: a kuratórium meghatalmazta a jelenlegi vezetést, hogy január 20-ig folytassa működését.
Elmondta: az elnöki posztra ismét pályázatot írtak ki, amely szombaton jelenik meg két országos napilapban.
A Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának határon túli tagjai és a civil szervezetek delegáltjai az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményükben kifejtették: a sajtószabadság és a demokrácia alapelvei megcsúfolásának tartják, "hogy 14 évvel a rendszerváltozás után a politika ilyen súllyal beleavatkozik a média irányításába és működésébe"
A közlés szerint a testület felszólítja a parlamentet, hogy teremtse meg a kizárólag szakmai döntéshozatal feltételeit.
A Duna Televízió elnöki tisztsége szeptember óta betöltetlen.
Jelöltet a parlamenti frakciók delegáltjaiból álló kuratóriumi elnökségnek kell állítania és megválasztásra a nagykuratórium elé terjesztenie.
A kuratóriumi elnökség először május 20-án döntött pályázat kiírásáról a tévéelnöki tisztségre, miután a szükséges kétharmadnál eggyel kevesebb, azaz a nyolcból öt tag támogatta, hogy kezdeményezzék: a nagykuratórium négy évvel hosszabbítsa meg Pekár István mandátumát.
A szerdai kuratóriumi elnöki ülést megelőzően már két alkalommal, július 20-án, majd szeptember 17-én sem tudott elnökjelöltet állítani a testület.
MTI - fideszfrakcio.hu