Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar Bálint az iskolákba is beengedné a reklámot

A Fidesz törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy az oktatási intézményekben továbbra is csak szigorú szabályok alapján lehessen reklámtevékenységet folytatni, mert a szakminisztérium ezzel ellentétes koncepciót dolgozott ki - közölte Pokorni Zoltán, a párt alelnöke csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2004-12-16 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32273
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:23.747653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz mindenképpen törvénymódosítást kezdeményez, amiben a már meglévő reklámtilalmat tovább bővítenénk, hogy a középiskolákban, gimnáziumokban se lehessen reklámozni - mondta Pokorni Zoltán azt követően, hogy a párt oktatási kabinetje konferenciát rendezett a témáról reklámegyesületek, szakmai szervezetek, pedagógus-szakszervezet, valamint a gimnáziumi, kollégiumi és a szakképzési szövetség részvételével. Közölte, a problémát az Oktatási Minisztérium elhibázott ötlete vetette fel: a tárca azt javasolja, hogy a pénzszűkében lévő iskolákban a szükséges szekrényeket reklámozó cégek biztosítsák, a reklámfelületért cserébe. A koncepció szerint a tárca közvetítőként működne, összehozná a iskolákat és a reklámozni kívánó cégeket. A politikus hangsúlyozta: a fogyasztásra ösztökélő reklám az iskolákban azért nem elfogadható, mert a tankötelezettség miatt kikerülhetetlen és kontrollálhatatlan a gyermek és a szülő számára. Elmondta: a jelenlegi szabályozás szerint, amelyet az Orbán-kormány ideje alatt fogadtak el, az általános iskolákban egyáltalán nem lehet reklámtevékenységet végezni, a középiskolákban viszont ezt az igazgató mérlegelésére bízzák. Kiemelte: a Fidesz javaslata nem venné ki a döntést az igazgatók kezéből, hanem egy olyan, pedagógusokból, szülőkből és reklámszakemberekből álló tanácsadó testületet hozna létre, amely segítené az intézményvezetőket annak megítélésében, hogy mi számít társadalmi, illetve gazdasági reklámnak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek