Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Castro unokája megkapta az amerikai állampolgárságot

Amerikai állampolgár lett Fidel Castro kubai elnök egyik leányunokája: szerdán ő is közte volt annak a hatezer bevándorlónak, akik Miamiben letették az állampolgári esküt. A 26 éves Alina Salgado nem kívánta kommentálni az eseményt, mint mondta, magánéletét nem akarja kiteregetni a nyilvánosság elé.


Dátum: 2004-12-16 20:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32277
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:25.031363, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Salgado a kubai vezér lányának, a jelenleg az Egyesült Államokban élő Alina Fernándeznek a gyermeke. Fernández 1993-ban parókában és hamis spanyol útlevéllel hagyta el hazáját, majd néhány nap múlva levélben kérte apját, hogy lánya utánautazhasson. Salgado így kerülhetett 16 évesen hatósági engedéllyel az Egyesült Államokba. A fiatal kubai nőnek tíz évet kellett várnia az amerikai állampolgárság megszerzésére.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek