Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Berecz András: Már az iskolában is sírtam, ha nem nevettek rajtam

Már az iskolában is sírtam, ha nem nevettek rajtam. Az ötöst is jó szívvel egyesre cseréltem. A mókamesterség a bőröm alá bújt, ez a hajlam az emberben benn van, de utat keres. Bennem ez a sok bolondság így tudta kihúzni magát, hogy mesemondó lettem, meg még énekes is - mondja Berecz András, akinek előadásaira ezres, nyaranta tízezres tömegek zarándokolnak el. A művész új lemezét, a "Szegen csengő"-t 2004. december 17-én, pénteken mutatta be a MOM-ban.


Dátum: 2004-12-16 21:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32278
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:25.377704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elefántok a patakparton

Az egymásba karoló rojtos fenyőágak kissé eltakarják a zuglói háromszintes házat, Berecz András otthonát, a művészét, aki naphosszat nótákat, meséket rakosgat a fejében, hogy aztán lélekerősítőnek továbbadja azokat. Talán most is ezzel foglalatoskodik, gondolom, amikor a tetőtéri teraszon megpillantom őt. Nem sok időm marad a találgatásra, mert már nyitja is a kaput és betessékel az ajtón.

A konyhában telepszünk le a nagyasztal köré. Alighogy szóba elegyedünk Kati, a középső gyermek érkezik közénk, majd őt követi a 17 éves István, a család elsőszülöttje. Néhány perc múlva a reggeli bevásárlásból megjön a művész felesége, Jávorka Lilla az ötéves Marci és a kisiskolás Misi kíséretében. Amikor nagymama is itt van, heten ülik körül az asztalt.

A mesemondó örök életében a világot járja, az egyik napot itt, a másikat ott tölti. Néha elfárad az utazásban és hazatér az otthonába.

- Miért éppen Zuglót választotta? - kérdezem Berecz Andrást.

- Ezt a lakást akkor választottam, amikor a feleségemet - meséli vendéglátónk, ez az ő hozománya. Nagypapája építette. Vagy a lakótelep, vagy ez: hát ez volt a szebbik. Valamikor itt a kertben szőlő is volt. Errefelé, Alsórákoson nem is régen az emberek még a maguk borát itták. Fű volt az utcán, elefántok legelésztek. A Cirkusz idehozta őket. Most itt is lakótelepet építenek.

A nagyapa az ötvenes években építette a házat, amelyre jó három évtizeddel később húzták rá a tetőteret. A nagypapát Villám Ferencnek hívták, feleségét Ménkű Margitnak. Ők ültették a ház elé a mára óriásokká nőtt karácsonyfákat. A földszinten a nagyszülők laktak, a hattagú Berecz család pedig a tetőtérben rendezkedett be.

A fontos emlékek megmaradnak a szívben

- Pestre születtem, a belvárosi Vadász utcába, akkora lakásba, mint ez a konyha. 47 éves vagyok, televíziónk nem volt, s most sincs, viszont szép estéink kerültek, amiket mesékkel, tréfákkal töltött meg Kunhegyesről való édesanyám.

Mostohán bánok a tárgyakkal, emléktárgyakkal. Azok a fontos emlékek, amik megmaradnak a szívben. Inkább ott fényesítgetem őket, minthogy a polcon porolgassam.

A Vadász utcában velünk szemben vásárcsarnok volt. Eiffel irodában tervezték. Egy ponty nézett le ránk, homokkőből, lógó bajusszal, egy barom guvadt szemmel meg egy kos. A másik oldalt szemben századfordulós bérházak. Zongorahangoló, cipészmester és a sok szeneslegény a szekerivel. Az ablakból mindig megcsodáltam a lovaik hátát. Hogy hullámzott. Közben faltam a répát, végre én is tudjak már füttyenteni. Ezután a Kelenföldi lakótelepen laktunk. Fényévnyire volt a lakás és a berendezés is attól, amit szépnek, tartottunk, de rend volt, makulátlan tisztaság, sötétedéskor pedig Szabad Európa rádió, édesapám sóhajai, meg a szép zölden hunyorgó varázsszem. Na én abba szinte belebújtam. Azt hiszem az volt az én tévém.

A mesemondó és népdalénekes sok-sok felejthetetlen pillanatot élt már meg sáros utak végén, apró falvakban, tanyákban. A csergék, szőttesek, asztalterítők innen valók, s mint mondja, ezek környezetében hallotta a legsikerültebb szavakat és a legszebb dalokat.

András dolgozószobája egyfajta stúdió is, hiszen itt hallgatja meg a gyűjtött anyagokat. A falon gyűjtései sorakoznak: népdalok, mesék, fotók, emléktárgyak. Még a hangja is elérzékenyül, ahogyan feleleveníti megörökített pillanatokat: Gergely András kedvesével a kalotaszegi Türéből, a mester, akitől a dalolás szeretetét tanulta, Hosszú Fülöp bácsi Gyimesből, ahogy hegedül, tanyasi iskolások, kunhegyesi faragott arcú tanítók a harmincas évekből, András nagybátyja Vidrával és Fecskével szánt Sőreg határában Mikócsa nevű földön, egy Arany János portré, amit egy kisújszállási bácsi faragott marhalábszárcsontból. Az ablakban a nagyra becsült türelemüveg, Pál Pista bácsi munkája. Ő Tereskén él, juhászember. A falra kívánkoztak a művész számára nagyon kedves gyermekrajzok is.

Berecz András egyik legkedvesebb emléktárgya a Gyimes völgyi pásztorházból ajándékba kapott falvédő. Pávák, napok, életfák veszik körül a zsákra hímzett pásztorkutyát.

- Ekkora becsben pásztorkutyát még nem láttam, mondja, miközben a kifoltozott falvédőt mutatja az ágya fölötti falon.

A cserge ágytakaró is Gyimesbükkbe való, Marci allergiája miatt azonban hamarosan kiteszik a szűrét. András a természetes anyagokat kedveli: a fát, a nádat, a szőtteseket, a színek közül pedig főképp szereti a fehéret és az életerős pirosat. Meg a reményteli zöldet.

Az ágy végében Villám nagypapa egykori katonaládája, amelynek dobhangját a kunsági dalokból készített lemezen örökítette meg a művész.

- Édesanyámék Kunhegyesen késsel is muzsikáltak, a kést ütötték az asztalon, megnyálazott ujjal a kanapén muzsikáltak, az volt a bőgő, ököllel és ujjakkal pergették ki a ritmust a katonaládán.

Igazi ritkaság a csuvas sörivó berendezés: a 15 literes sörcsöbör, amit az Ural hegységtől nem messze élők "rucának" hívnak. A merőkanalak faragott állatfigurái, mint "apró jószágok" kapaszkodnak a hátára. A rokoni összetartozás szép üzenete ez, mondja a csuvas népköltészetet gyűjtő és fordító Berecz András. Ezt a munkát Szőnyi Endre szobrászművész készítette.

- Egy bukovinai székely bálban kaptam el a kedvet, hogy én is mesét mondjak. Egy idős néni mesélt. Függöny mögül néztem. Látszott, hogy még most csak jobb oldalt, fent értik a mesét, de a megértés hulláma kezd lehúzódni középtájra, aztán mindenhova. Hamar mindenki dőlt a nevetéstől. Tudtam mesét addig is, de innentől már mondogatni is elkezdtem.

A mesemondó örök élete, hogy úton van, de amikor beír egy nagy X-et a naptárába, akkor hiába hívják, mert otthon marad a családjával.

András ilyenkor fentről, a lépcsőről nézi, ahogy a gyerekek a nappaliban felcsavarják a szőnyeget, István furulyázik, Misi gardonozik, Marci táncol. Simon bácsi meg a szomszédból átkiált másnap: hallottunk ám titeket!

Forrás: G.E, Összkomfort magazin részlet

komfortmagazin.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek