Választási etikai kódex a Fidesz kezdeményezésére Budapesten
A dokumentumot a Fidesz mellett a Magyar Igazság és Élet Pártja, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Centrum párt és a Magyar Demokrata Fórum fővárosi elnökei, megbízottai látták el kézjegyükkel a sajtó munkatársainak jelenlétében. A Magyar Szocialista Párt és a Munkáspárt levélben jelezte, hogy képviselője nem vesz részt az aláírást megelőző megbeszélésen.
Dátum: 2002-07-29 18:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:27.385451, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az önkormányzati választásokra 16 pontból álló etikai kódexet írt alá öt párt budapesti szervezetének képviselője hétfőn a fővárosban.
A megállapodást Deutsch Tamás, a Fidesz budapesti elnöke kezdeményezte. A dokumentumot a Fidesz mellett a Magyar Igazság és Élet Pártja, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Centrum párt és a Magyar Demokrata Fórum fővárosi elnökei, megbízottai látták el kézjegyükkel a sajtó munkatársainak jelenlétében.
Deutsch Tamás elmondta: a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Munkáspárt levélben jelezte, hogy képviselője nem vesz részt az aláírást megelőző megbeszélésen.
Tájékoztatása szerint az MSZP budapesti ügyvezető alelnöke közölte: a párt fővárosi és kerületi szervezetei, kampánystábjai magukra nézve kötelezőnek tartják a főpolgármester-jelöltek által elfogadott hatpontos etikai megállapodást.
Hozzátette: a Munkáspárt vezetői még tanulmányozni kívánják a kódex tervezetét.
Deutsch Tamás utalt arra, hogy a Független Kisgazdapárt jelezte képviselője részvételét, aki azonban nem érkezett meg.
Hangsúlyozta: az etikai kódex minden, a budapesti kerületekben jelöltet állító párt és jelölőszervezet előtt nyitott, várják csatlakozásukat.
Deutsch Tamás reményét fejezte ki, hogy a budapestiek úgy emlékeznek majd a 2002-es őszi önkormányzati választásokra, hogy az a pártok és a programok versenyéről szólt, nem pedig az egymással szembeni vádaskodásokról.
A Fidesz budapesti elnöke közölte: a javasolt és aláírt megállapodás alapja a Független Jogász Fórum által 1990-ben, az első szabad országgyűlési választások előtt készített etikai kódex volt. Az újságíróknak átadott megállapodás többek között tartalmazza: a választási kampányban a pártok és jelölő szervezetek tartózkodnak minden olyan megnyilvánulástól, amely sérti bármely személy vagy közösség jogait, méltóságát, különös tekintettel nemre, fajra, nemzetiségi és felekezeti hovatartozásra.
Az etikai kódex szerint a pártok és jelölő szervezetek tartózkodnak ellenfeleik, valamint azok támogatóinak lejáratásától, becsületsértő, rágalmazó és más alaptalan állítások megfogalmazásától.
Az ajánlási szelvények gyűjtésének kizárólagos célja a törvényes jelöltállítás, ezért az aláírók tartózkodnak az ajánlási szelvények öncélú, versenyszerű gyűjtésétől, kitöltetlen ajánlási szelvényeket nem gyűjtenek.
A pártok és jelölő szervezetek tiszteletben tartják az önkormányzatok által kijelölt plakáthelyek felhasználására vonatkozó előírásokat, tartózkodnak egymás plakátjainak letépésétől, leragasztásától, valamint rongálásától.
A pártok és jelölő szervezetek a választási etika követelményének tekintik, hogy a független jelöltek hozzák a választópolgárok tudomására azt, ha párt vagy más szervezet támogatását élvezik.
A választási kampányban tartózkodnak a kampánycsend mindennemű megsértésétől, a főváros polgárainak nemtelen eszközökkel történő befolyásolásától, ilyen célból anyagi vagy egyéb előny nyújtásától, illetve előny nyújtásának ígéretétől.
Az aláírók vállalják, hogy a választási etikai kódex rendelkezései a pártokra és jelölő szervezetekre nyilatkozatuk megtételének napjától a választás hivatalos végeredményének közzétételéig hatályosak.
MTI - fidesz.hu