Az anyaország nem mindig azonos a magyar kormánnyal
Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke szerint az anyaország nem mindig esik egybe a magyar kormánnyal, és a népszavazás eredménye alapján a határon túli magyarok követelhetik a kettős állampolgárság intézményét.
Dátum: 2004-12-17 10:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32284
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:27.374905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az anyaország nem mindig esik egybe a magyar kormánnyal. Bár vannak a közös magyar-magyar történelmünkben egymás iránti fontos gesztusok, és vannak, sajnos, szomorú események is. Ezek sorába tartozik a december 5-ei népszavazás, amikor az igen szavazatok száma elérte az 52 százalékot, vagyis a másfél milliót - mondta a csütörtöki újvidéki Magyar Szónak adott interjúban Németh Zsolt, aki szerint a másfél millió szavazatra alapozva egyértelműen követelhető a kettős állampolgárság intézménye. A politikus szerint bár a vajdasági magyarok is úgy érzik, hogy cserbenhagyta őket a magyar kormány, azt is tudniuk kell, hogy vannak olyan politikai erők, amelyek fölvállalják az anyaországban a határon túli magyarság ügyét.
Németh Zsolt szerint az elmúlt egy-két hónap nagyon fontos fejleménye, hogy a határon túli magyarság önálló politikai erőként jelent meg a magyar szellemi politikai életben. A politikus nagyon fontosnak tartja, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség kezdeményezte a Magyar Állandó Értekezlet "határon túli részének" összehívását, hogy alakítson ki közös politikát arról, miként érvényesíthetik a határon túliak hatékonyabban érdekeiket a jelenlegi magyar kormánnyal szemben. Ennek a politikának a fundamentuma nem lehet más, minthogy a határon túli magyarokat érintő döntések ne születhessenek akaratuk ellenére, egyetértésük nélkül.
Németh Zsolt rámutat arra, hogy a schengeni egyezmény a Vajdaságra és Kárpátaljára nézve nagyon komoly kockázatokat jelent, ezért pártja legfontosabb törekvése, hogy addig az időpontig a határon túli magyarok megkapják a kettős állampolgársággal járó európai útlevelet.
MTI - fideszfrakcio.hu