Az olaszok nem hagyják a Tocai márkanevet
Az olasz mezőgazdasági tárca mindent megtesz a Tocai borokat előállító friuli termelők megoltalmazása érdekében, és ennek jegyében folytatja a tárgyalásokat a magyar kormánnyal.
Dátum: 2004-12-17 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:28.320210, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az olasz minisztérium honlapján - www.politicheagricole.it - pénteken tette közzé Giovanni Alemanno miniszter állásfoglalását az előző napi luxemburgi bejelentés kapcsán. Az Európai Bíróság főtanácsnoka, Francis Geoffrey Jacobs csütörtöki indítványa érvényesnek ismeri el a korábbi Tokaji-Tocai ügyben évekkel ezelőtt kötött olasz-magyar megállapodást, vagyis 2007 márciusától várhatóan nem lesz szabad használni az olasz boroknál a Tocai elnevezést, mivel nem régióról, hanem szőlőfajtáról van szó. Az indítvány nem kötelező érvényű, de mindenképpen meghatározó az Európai Bíróság számára, amely a jövő év elején hoz döntést az ügyben.
Az olasz mezőgazdasági miniszter közleményében arról biztosította az olasz borászokat, hogy "minden lépést megtesznek a Tocai előállításában érdekelt friuli termelők megoltalmazása érdekében". Ennek megfelelően a tárca szakértői és jogászai utasítást kaptak a luxemburgi főtanácsnok véleményének tanulmányozására, hogy "alkalmazható jogi eszközöket keressenek közösségi és nemzeti szinten a Tocai márkanév használatára való jog megőrzése céljából". Alemanno ismét védelmébe vette a Tocait, annak hagyományait és gazdasági jelentőségét méltatva. Jelezte azt is: a jogi lépések mellett az Európai Bizottsághoz fordulnak, hogy felhívják a figyelmet az EU miniszteri tanácsa 2002 decemberében hozott döntései megfelelő alkalmazására, amely a bizottságot bízza meg a termelők megfelelő érdekvédelmével. Végül pedig az olasz mezőgazdasági miniszter folytatni kívánja az egyeztető tárgyalásokat a magyar kormánnyal az összes számba vehető, lehetséges együttműködés kialakítása érdekében, azzal a céllal, hogy előmozdítsák a két különböző termék, a friuli Tocai és a magyar Tokaji előállítását.
MTI - fideszfrakcio.hu