A XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pénteki napja
A pénteki nap a kisebbségek ügyével foglalkozott. Politikusok, politológus, emberi jogi szakértők, az ENSZ egy tanácsadója fejtette ki e témában véleményét.
Dátum: 2002-07-29 19:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:27.706447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fernand de Varennes jogász, az ENSZ kisebbségi ügyekkel foglalkozó munkacsoportjának tanácsadója azt emelte ki, hogy a demokratizáció, a jólét kialakulása, a modernizáció - a korábbi felfogással ellentétben - nem építi le a nacionalizmust és nem csökkenti a konfliktusok veszélyét ilyen tekintetben. A fő konfliktusforrást az jelenti, ha egy bármilyen - adott esetben nemzeti, etnikai - kisebbségnek hosszú időn át nem elégítik ki jogos igényeit, ha a többség folyamatosan leszavazza, frusztrálttá teszi a kisebbséget.
Lőrincz Csaba volt helyettes külügyi államtitkár kifejtette: a kisebbségi kérdést nem kell biztonsági problémaként felfogni (még akkor sem ilyen alapról kell elkezdeni kezelni, ha adott esetben valóban az), ha ugyanis ilyen a megközelítés, a rendezés lehetősége a távoli jövőbe vész. A továbbiakban azt vizsgálta, hogy a nemzeti kisebbség belső problémái hogyan okozhatnak instabilitást egy adott államon belül, illetve emiatt feszültséget államok között. Szerinte a legveszélyesebb a kisebbségi közösségek radikalizálódása ilyen tekintetben. Lőrincz szerint az a tény, hogy a magyar kisebbségek nem radikálisak, nem természetes dolog, hanem a politikai elitjeik többségének, illetve a magyarországi politikai elit tisztánlátásának köszönhető. A radikalizálódás két oka közül az egyiknek az elvándorlást nevezte meg, mert ilyen esetben a közösség vezetők nélkül marad, és tudatosul benne helyzetének reménytelensége, a másik oknak pedig a belső demokrácia hiányát jelölte meg, mikor egy közösségen belül ellenőrizhetetlen folyamatok indulnak be és zajlanak, s az elit nem a közösség érdekei szerint politizál. Az eddigi tapasztalatok alapján az előadó ugyanakkor türelmességre szólított fel mindenkit.
Dan Pavel politológus kiemelte: a nemzetközi nyomásnak köszönhető, hogy Romániában ilyen tekintetben mederben maradtak a dolgok, történt előrelépés, az RMDSZ eddigi szerepvállalásáról pedig elmondta: belépett ebbe a "programba", jelenléte a hatalmi struktúrákban pedig jelzés volt a külföld felé a stabilitás tekintetében. A Szövetség elvállalta a stabilitási faktor szerepet - mondta Pavel -, ezáltal azonban kirakat-szervezetté, "protokoll-párttá" vált. A 96-os kormányzati szerepvállalása és két éve tartó parlamenti együttműködése ugyanakkor háttérbe szorította a magyar közösség prioritásait. A politikai partnerség logikája alapján oligarchikus állapotok válnak jellemzővé - mondta az elemző -, s emiatt kialakult a szervezetben a belső demokrácia hiánya. Innen ered a belső elégedetlenség az RMDSZ-ben, ami potenciális instabilitást okozhat - hangzott el.
Kónya Hamar Sándor parlamenti képviselő, a külügyi bizottság, illetve a Polgári Szárny tagja úgy vélte: bárhogy viselkednének is a kisebbségek a térségben, úgyis úgy tekintenek rájuk, mint az instabilitás forrására. A határoknak a nemzetközi közösség által is szorgalmazott sérthetetlensége csak akkor biztosított - jelentette ki -, ha a kisebbségeknek garantálják egyéni és közösségi jogaikat. Az RMDSZ kapcsán elmondta: a 2000. év végi szerepvállalásával a 10 éves politikai alanyiságát adta fel a szervezet, ezért végre vissza kellene emlékeznie saját programjára, illetve megint saját külpolitikát kellene folytatnia. A MÁÉRT feladatának a magyar érdek és az integrációs célkitűzések összhangba hozását nevezte, amit véleménye szerint az MSZP sem adhat föl.
Gabriel Andreescu emberjogi szakértő úgy vélte, a kisebbségi ügy stabilitási probléma, s a térség legnagyobb rendszerváltás utáni problémájának, a kulcskérdésnek az ultranacionalizmust nevezte, amely azonban már nem nyerhet teret, nem képes tömegeket mobilizálni. Románia politikai és gazdasági visszamaradottságát mindazonáltal az 1996 végéig regnált elit ilyen beállítottsága következményének nevezte. A jelenlegi oligarchizálódást nevezte a pillanat legnagyobb veszélyének, amelyet szerinte az ortodox nacionalizmus "ratifikálhat". Szerencsének nevezte Andreescu, hogy Románia ügye nem csupán belügy, mivel az ország "nemzetközi fürdőbe merült", az integráció pedig sok mindent megoldhat. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a NATO-csatlakozásnak messze nincs akkor demokratizáló hatása, mint az EU-csatlakozásnak. "Románia az EU tesztje" - jelentette ki a szakértő, úgy vélve: nagy kérdés, hogy az Uniónak lesz-e elég ereje Romániát bevonni. Az RMDSZ korábbi politikáját sikeresnek nevezte, de hozzátette: a mai kurzussal a Szövetség veszélyezteti mindazt, ami az elmúlt 12 évben megvalósult, ugyanis olyan autoriter lépések megtételhez nyújt segédkezet, mint a Pascu-féle törvény, a gyülekezési szabadságot korlátozó új párttörvény vagy az állami információkról szóló. "Ezek a jogszabályok legalább annyira fogják sújtani a magyarokat, mint a románokat" - szögezte le Andreescu, levonva a következtetést, miszerint az RMDSZ az erdélyi magyarság érdekei ellen cselekszik.
Előadói kérdésre válaszolva Németh Zsolt leszögezte: Magyarországon minden politikai tényező egyetért abban, hogy támogatják Románia NATO-csatlakozását, és ezt nem hozzák közvetlen összefüggésbe a romániai magyar közösség ügyének rendezésével. "Van elég kétoldalú mechanizmus az egyeztetésre ahhoz, hogy ne kelljen az utóbbi ügyet internacionalizálni" - jelentette ki, de hozzátette: Budapest előnytelen, barátságtalan lépésnek tekintette, hogy a státustörvény ügyét az Európa Tanácson keresztül Olteanu román honatya annak ellenére megpróbálta nemzetközi problémává tenni, hogy létezik egy kétoldalú miniszterelnöki egyezség a kérdésben.
Tusványos Press
A tábor sajtóirodája
2002. július 26.