Újabb Balkenende-Erdogan találkozó: kimozdulnak a holtpontról?
Fél napon belül harmadszor kezdett tárgyalást egymással péntek délután Jan Peter Balkenende holland és Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, hogy megpróbálják kilendíteni a holtpontról a török EU-csatlakozási tárgyalások megkezdésének kérdését, s ezzel biztosítani a brüsszeli EU-csúcs sikerét.
Dátum: 2004-12-17 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:32.306976, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A soros EU-elnök Balkenende kérésére a két politikushoz ezúttal csatlakozott Gerhard Schröder német és Tony Blair brit kormányfő, valamint José Manuel Barroso, az EU-bizottság elnöke is: nyilván azért, hogy közös erővel megfelelő, mindenki számára elfogadható kompromisszumot találjanak azokban a kérdésekben, mindenekelőtt Ciprus elismerésének ügyében, ahol a törökök egyelőre nem akarják elfogadni az EU tárgyalási feltételeit. Egyes források szerint most arról folyik a vita, hogy Erdogan tegyen szándéknyilatkozatot, amely szerint alá fogja majd írni azt a jegyzőkönyvet, amely a 10 új EU-tagországra, köztük Ciprusra is kiterjeszti az EU és Törökország társulási megállapodásának hatályát - s az EU-csúcs záróközleményébe bekerülne egy utalás erre az ígéretre.
Ennek a jegyzőkönyvnek az aláírása azt jelentené, hogy Törökország a gyakorlatban elismeri a Ciprusi Köztársaságot. Az EU eredetileg azt akarta, hogy Erdogan már most pénteken, a brüsszeli csúcsértekezleten kézjegyével lássa el ezt a dokumentumot (ez nem azonos az aláírással, de megelőlegezi azt), azonban a törökök ezt megszégyenítő követelésnek tartották, s elutasították. Törökország korábban folyamatosan azt az álláspontot képviselte, hogy hivatalosan csak akkor tudja elismerni a ciprusi görögök által irányított Ciprusi Köztársaságot, ha megegyezés születik a szigetország újraegyesítéséről. A törökök 35 ezer katonát állomásoztatnak Ciprus északi részén, a csak általuk elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságban.
MTI - fideszfrakcio.hu