Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Túrkeve polgármestere tagadja, hogy a nem mellett kampányolt

Túrkeve polgármestere nyílt levélben utasította vissza a kettős állampolgárság ügyében tartott népszavazás után az erdélyi Nagyszalontáról érkezett vádat, miszerint ő volt az egyetlen az anyaországi testvérvárosok vezetői közül, aki a nem szavazatok mellett kampányolt.


Dátum: 2004-12-17 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:33.245523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint Szabó Zoltán a nagyszalontai önkormányzatnak és a település polgármesterének címzett - az MTI-hez pénteken eljuttatott - levelében írja, az eredménytelen voksolás nemcsak a határon túli magyarokat sújtotta porig, hanem a sikeres népszavazásban bízó anyaországiakat is.

"Az okok keresésénél azonban úgy tűnik, hogy éppen azokban a személyekben találunk bűnöst, akik ezzel a legkevésbé vádolhatók" - fogalmazott az elöljáró, majd közölte: sehol, semmiféle kampányt nem folytatott a kettős állampolgárság ellen.

"A személyemet és ezen keresztül Túrkevét ért támadást határozottan visszautasítom, a testvérvárosi kapcsolat 15 esztendeje alatt elért eredményeket valótlan állításokkal, rágalmakkal tönkretenni vétek, de talán az sem túlzás, ha bűnnek nevezem" - olvasható Szabó Zoltán levelében.

A nyílt levél előzménye, hogy Mikló Ferenc, Nagyszalonta református lelkésze az Erdélyben megjelenő Krónika című lap, illetve a Duna Televízió egyik riportjában azzal vádolta meg Szabó Zoltánt, hogy az anyaországi testvérvárosok polgármesterei közül egyedül ő kampányolt a népszavazás előtt a kettős állampolgárság ellen.

A 7961 választásra jogosultat nyilvántartó Túrkevén december 5-én 1728 érvényes voks érkezett a kettős állampolgárság ügyében feltett kérdésre, és ebből 110-zel több volt a nem szavazat.

A népszavazás után két nappal Török László, Nagyszalonta polgármestere azt közölte túrkevei kollegájával, hogy december 11-én nem fogadják azokat a Túrkevéről érkező művészeti csoportokat és előadókat, akik karácsonyi koncertet adtak volna az erdélyi város lakóinak.

A két település 1989 decemberében lépett egymással testvérvárosi kapcsolatra, és az eltelt 10 év alatt hagyománnyá vált, hogy a "keviek" minden decemberben műsorral vendégeskedtek Nagyszalontán.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek