Posztkádárista érvelés nemzetpolitika helyett
A forradalom óta tudomásul kellett venni számos legenda halálát. 1989-ben a magyarok és a románok kaptak egy esélyt, mégpedig a szabadság és a nemzetek közötti megbékélés esélyét. Ezzel az eséllyel azonban nem tudtak élni - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke egy a romániai forradalom 15. évfordulójára emlékező temesvári konferencián.
Dátum: 2004-12-17 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:33.853463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A temesvári forradalom kezdeti, reményteljes céljaiból sok minden nem valósult meg - ez az alapgondolat vonult végig azokon az előadásokon, amelyek a pénteken Temesváron rendezett nemzetközi tudományos konferencián hangzottak el magyarországi politikusok részéről is.
Ezek között említette, hogy Romániában tizenöt éve folyamatosan kijátszható a magyar kártya, s ki is játsszák azt. Egy magát az alkotmányában még mindig egységes nemzetállamként tételező országban a politikai erők könnyen bűnbakra találnak az állam legnagyobb létszámú nemzeti kisebbségében. Németh szerint Magyarországon is réges-rég a múlté a rendszerváltás eufóriája. Mint fogalmazott, a demokrácia-deficites posztkádárista elit nem a nemzeti, hanem a szociális érveléssel próbálja "kikerekíteni" önnön legitimációját.
A magyar-magyar viszonyban is számos okát látta a politikus a bajoknak, megállapítva, hogy a határon túli magyarság hol ballaszt, hol lehetőség Budapest szemében, ahol nincs nemzeti konszenzus még olyan alapvető kérdésekben sem, mint a nemzetpolitika vagy a szomszédsági politika. A "magyar kérdés" pártpolitikai csatározások tárgya, mi több, áldozata lett - hangsúlyozta a fideszes politikus.
Németh Zsolt ismételten hitet tett az autonómia ügye mellett, kifejtve, hogy a romániai magyarságnak ki kell használnia az európai integráció lehetőségeit, de "csodavárás nélkül". "Azzal az illúzióval már valamennyien leszámoltunk, hogy az uniós csatlakozás mintegy automatikusan megoldást hoz a régió nemzeti kisebbségei számára" - szögezte le a szónok, aki egyaránt bírálta - ki nem mondottan is - a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a magyar kormány politikáját. A magyarországi népszavazás után a "kármentést" nevezte a legfőbb feladatnak, mivel szerinte meg kell akadályozni, hogy a magyar kormány szociális demagógiájából kiábrándult magyarországi választókat tartósan szembefordíthassák a határon túli magyarsággal.
Az eseményen beszédet mondott Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára is, aki emlékeztetett arra, hogy tizenöt évvel ezelőtt a forradalom szikrája Tőkés László református lelkész otthona előtt lobbant fel. Románia és Közép-Kelet-Európa történelmének e fejezete Temesvárral és a magyar lelkész nevével kezdődik - mondta az államtitkár. A Tőkés László mellett megnyilvánuló román szolidaritás, illetve a román forradalom iránti magyar szimpátia reményt adott arra, hogy az akkor összeomló Ceausescu-diktatúra önműködően maga alá temeti azt a mesterségesen állított, az egymás iránti bizalmatlanságra épülő falat is, amely országaink s egyben a magyar és a román nemzet között állt - folytatta gondolatmenetét Szabó Vilmos, hozzáfűzve: "Reméltük, hogy eltűnnek és eljelentéktelenednek a magyart és a románt, valamint az anyaországi magyart és az erdélyi magyart elválasztó szellemi és
valóságos határok".
Sok mítosz és vágyálom szertefoszlott a feledhetetlen napok óta - mondta az államtitkár, aki szerint azonban a közös Európa eszméje töretlenül él ma is. A szónok kifejezte meggyőződését, hogy 1989 forradalmainak tanulságát ma is érvényesíteni lehet, nevezetesen a szolidaritást, az együttműködési készséget, az egységes fellépés erejét. "Bár sok történelmi sérelem gyűlt össze a térségben, sok nézeteltérés van közöttünk a tekintetben, hogy milyen eszközökkel, milyen úton lehetnénk sikeresebbek, a célunk közös, és csak egymásra támaszkodva, egységben valósíthatjuk meg" - hangoztatta Szabó Vilmos.
Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke beszédében ugyancsak kifejtette: tizenöt év távlatából sok minden másképpen látszik, mint azokban az eufórikus napokban. Ma már sokan csalódottnak érzik magukat, úgy érzik, ellopták a forradalmukat, hazudtak nekik. De szereplőként és szemlélőként egyaránt emlékezni kellene arra is - folytatta Bálint-Pataki -, hogy akkor, 1989 decemberében minden szó őszinte volt. "Akkor még akartunk hinni, remélni, akkor még tudtunk hinni" - állapította meg a felszólaló, aki szükségesnek tartotta, hogy ma is, minden nézetkülönbség ellenére, a magyarságnak meg kellene tartania az együvé tartozás tudatát, közösen kellene megtalálni ennek formáját és tartalmát.
A konferencia keretében szót kapott Gheorghe Ciuhandu, Temesvár polgármestere, Szűrös Mátyás a történelmi szociáldemokrata párt elnöke, valamint számos olyan személy, aki a temesvári események szereplőjeként emlékezett vissza a hősi napokra.
MTI - fideszfrakcio.hu