Megállapodás született Ciprus török elismerésének ügyében
Az Európai Unió soros holland elnöksége és Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök péntek délután egyetértésre jutott arról, hogy miként lehet a brüsszeli EU-csúcs záróközleményébe belefoglalni Ciprus török elismerésének kérdését, ami a török csatlakozási tárgyalások megkezdésének egyik legfontosabb feltétele.
Dátum: 2004-12-17 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32307
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:34.446010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megállapodás értelmében, amelyet még az EU összes tagállamának, köztük a "végsőkig vívott harcot" ígérő ciprusi kormánynak is jóvá kell hagynia, a csúcs záróközleményébe beleveszik Törökország írásos kötelezettségvállalását Ciprus elismeréséről. A szövegtervezet szerint "a török kormány megerősíti: még a csatlakozási tárgyalások megkezdése előtt kész aláírni az ankarai megállapodás módosítását", azaz az EU és Törökország közötti társulási megállapodás kiterjesztését az EU 10 új tagországára, köztük Ciprusra, ami gyakorlatilag ez utóbbi elismerését jelentené.
Balkenende kérésére nem sokkal 3 óra előtt ismét összeültek az állam- és kormányfők, hogy megvitassák az új megállapodástervezetet.
MTI - fideszfrakcio.hu