Sorsfordítók Erdélyben - Orbán Viktor mutatta be a könyvet
A Polgárok Házában pénteken mutatta be "Sorsfordítók Erdélyben" című interjúkötetét Révész Máriusz, aki tiszteletdíjának felét a moldvai magyar iskola felépítésére ajánlotta fel. A most megjelent kötetet Orbán Viktor méltatta.
Dátum: 2004-12-17 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32309
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:35.299924, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megalkuvást nem ismerő, mégis szelíd hang
Orbán Viktor a kötet kapcsán hangsúlyozta: ez a könyv, nekünk, "belmagyaroknak" tükör, amelyben megláthatjuk itt-ott elferdült vonásainkat. December 5-én vasárnap falat húztunk fel, azonban a nagyobb bajt sikerült elkerülnünk, hiszen "kis híján az a csúfság is megesett velünk, hogy több legyen a nem, mint az igen", és ez nem csak szégyen, hanem morális fegyverletétel lett volna - tette hozzá. A könyvből a közösség ügyeihez kapcsolódó "konok elszántság, és megalkuvást nem ismerő, de mégis szelíd hang" árad felénk mondta a Fidesz elnöke, hangsúlyozva, hogy ez nálunk, a határokon belül élők között, még ha nem is példátlan, de jóval ritkább. Mint mondta, Révész Máriusz kötete bemutatja, hogy mekkora a tenni vágyó és akaró emberek ereje, azoké, akik szűkebb pátriájukért mozgósítják életerejüket. Bizonysága annak, hogy "nem csak a szülőföldünk formál minket a maga képére, de mi is a saját képünkre formálhatjuk a sokszor kegyetlen és embertelen világot, és igazságosabbá, szelídebbé és emberibbé is varázsolhatjuk".
Életbe kapaszkodó, alkotó emberek
Orbán Viktor mindazoknak ajánlja a könyvet, akik "békességre és lelki megerősödésre vágynak, mert lapjain bizonyságát látják annak, hogy a keresztények hite nem pihen soha, mindig éberen őrködik, még a világ távoli, tőlünk elzártnak tűnő világokban is, és ez az erő benne van az ezernyi apró jótettben, áldozatos és önzetlen gondoskodásban, amelyek nem engedik, hogy ez a kis magyar világ odaát elsüllyedjen". A könyv szereplőit olyan, "mélyen hívő és mélyen gondolkodó embereknek nevezte, akik nem a földtől elrugaszkodott, csodaváró lelkek, hanem egytől egyig az erdélyi magyar valóságban gyökerező, és az életbe kapaszkodó, megoldást kereső és találó, alkotó" lelkek.
Ne feledkezzünk meg a csángókról!
Böjte Csaba, a dévai árvákat felkaroló ferences szerzetes emlékeztetett arra, hogy fájdalmas volt számukra a népszavazás elutasító eredménye, azonban a történelemben már volt hasonlóra példa akkor, amikor megfeledkeztünk a moldvai csángó testvéreinkről. A szomorkodás helyett ezért arra kért mindenkit, hogy csatlakozzon ahhoz az öt évvel ezelőtti kezdeményezéshez, amelyben 12 moldvai magyar faluban mintegy nyolcszáz gyermeket tanítanak. Beszélt a moldvai csángók mélységes szegénységéről, és segítséget kért abban, hogy iskola és kollégium épülhessen a csángói gyermekeknek.
Kép és szöveg: B.E. - Szövetség Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu