Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Juscsenko elmondta megmérgezőinek nevét

Juscsenko ezzel együtt meggyőződését fejezte ki, hogy hamarosan lezárul megmérgezésének ügye, majd felelősségre vonják az elkövetőket és a megrendelőket is. Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölt mindezidáig hallgatott arról, hogy ki mérgezte meg. Már több orvoscsoport is bebizonyította, hogy a politikus ellen a dioxin nevű vegyszer egyik típusával követtek el merényletet.


Dátum: 2004-12-17 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:36.801410, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Juscsenko most nyilvánosságra hozta megmérgezőinek nevét - tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Kárpátinfo. Az utro.ru információi szerint Viktor Juscsenko ellenzéki államfőjelölt kijelentette, hogy szeptember 5-én találkozott az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SzBU) két első emberével - Ihor Szmeskóval és Volodimir Szacjukkal. A politikus szerint ekkor mérgezhették meg, ugyanis Szacjuk otthonában nem volt jelen Juscsenko csapatából senki.

Az ellenzéki vezér közölte, hogy a találkozón elfogyasztott vacsora utáni reggelen rosszul lett és hányni kezdett. Ezután az állapota egyre súlyosabb lett, szeptember 10-én pedig Ausztriába szállították. Juscsenko hosszú ideig nem beszélt erről a találkozóról, mivel nem akarta megvádolni azokat az embereket, akikben azelőtt megbízott. Elmondta, hogy az SzBU helyettes vezetőjének otthona volt az egyetlen hely, ahol akkoriban nem ellenőrizték a számára felszolgált ételeket. Juscsenko ezzel együtt meggyőződését fejezte ki, hogy hamarosan lezárul megmérgezésének ügye, majd felelősségre vonják az elkövetőket és a megrendelőket is.

gondola - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek