Zenei hetek a hőgyészi Apponyi-kastélyban
Zenei heteket rendeznek augusztus 2-ától a Tolna megyei Hőgyészen álló Apponyi-kastélyban, Magyarország egyik legnagyobb és legértékesebb volt főúri rezidenciáján.
Dátum: 2002-07-30 09:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:28.613148, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hegedűs Katalin, a jelenleg szállodaként működő kastély értékesítési igazgatója elmondta: az augusztus 20-ig tartó rendezvénysorozat célja az egykor virágzó kastélykoncertek és a kastélyszínjátszás hagyományainak megújítása.
Tájékoztatása szerint a zenei hetek révén az érdeklődők betekinthetnek a XVIII-XX. század zenei és színházi életébe, ehhez megfelelő környezetet jelent a barokk kastély és annak kiváló akusztikájú, négyszög alaprajzú udvara.
A kastélyban négy alkalommal - augusztus 2-án, 10-én, 17-én és 20-án - összesen 28 klasszikus zeneszerző mintegy félszáz zeneműve csendül fel.
A meghívott előadók között lesz Bubnó Tamás és az Arcus-trió, a Budapesti Hegedű-Hárfa Duó, valamint Geigner György és Maros Éva Liszt-díjas hárfaművész.
A helyszínen augusztus 17-én a kaposvári Déryné Vándorszíntársulat Falussy Lilla-Török Tamás: Rózsaszínű élet című zenés darabját adja elő.
Hegedűs Katalin utalt arra, hogy az Apponyi-kastély 1722-27 között épült Claudius Florimondus Mercy gróf megbízása alapján, és másfél évszázadon keresztül jelentős szerepet töltött be a térség közigazgatásában, kulturális életében.
Az épület falai között több híres zeneszerző, köztük Haydn, Mozart és Beethoven is megfordult.
A kastély parkjában áll az ország legöregebb, mintegy 260 éves platánfája és Európa legnagyobb zárt Vénusz-temploma. Az épületegyüttes 1999 és 2001 között mintegy 2 milliárd forintból újult meg, a beruházást a Gazdasági Minisztérium 270 millió forinttal támogatta.
MTI - fidesz.hu