Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Markó a liberális-demokrata szövetséggel folytatna koalíciós tárgyalásokat

A romániai liberális-demokrata D.A. szövetséggel javasolta folytatni a kormányalakítási tárgyalásokat Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén.


Dátum: 2004-12-18 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:42.855187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Markó az RMDSZ "belső parlamentje" előtt indoklásként alaposan elemezte az elmúlt hónapok eseményeit. Felidézte a november 28-i parlamenti és elnökválasztásokat megelőző kampányidőszakot, amelynek során ígéretet tett a romániai magyarságnak: a szövetség a jövőben mindent megtesz a közösség jólétének növeléséért, helyzetének javításáért, a különféle autonómiaformák kiépítéséért.

Mint elmondta, november 28-án a magyarság átérezte saját felelősségét, tudta, hogy szavazatán múlik a parlamenti küszöb elérése, s ezért szavazatával biztosította az RMDSZ bejutását a parlamentbe. Emlékeztetett arra is: az elnökválasztások második fordulója előtt a szövetség vezetősége joggal tartotta helyesnek, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Román Humanista Párt (PUR) jelöltjére, Adrian Nastaséra adják voksukat a magyarok. Az események azonban úgy alakultak, hogy a liberális-demokrata D.A. szövetség jelöltje, Traian Basescu bizonyult győztesnek.

Az RMDSZ még a december 12-i második forduló előtt megegyezett a PSD-PUR szövetséggel, hogy a nemzeti kisebbségi képviselők bevonásával parlamenti többséget hoz létre. Az elnökválasztásokból győztesen kikerült Basescu azonban jelezte: eltökélt szándéka, hogy csakis a D.A. politikusát hajlandó megbízni kormányalakítással. Ez alapvetően megváltoztatta a helyzetet - érzékeltette beszédében Markó.

Egyebek között elmondta: az RMDSZ a romániai magyarság és Románia egésze szempontjából azt tartja a legfontosabbnak, hogy az országban stabil parlamenti többségen alapuló kormány jöjjön létre.

A szövetség nem tartja szerencsésnek a kohabitációt (társbérletet) sem, vagyis azt a helyzetet, amelyben az államelnök és a kormánykoalíció egymástól eltérő politikai színű. Ráadásul Basescu, Románia megválasztott elnöke és az őt jelölő D.A. szövetség még az előrehozott választások lehetőségét is vállalva eltökélt egy saját kormánytöbbség megalakításában.

Az RMDSZ ezért döntött úgy, még szerdán, hogy mégsem kötelezi el magát a PSD-vel, és nyitott marad a D.A. szövetséggel kialakítandó kormánytöbbség lehetősége előtt. Ezt a szándékot csak erősítette az a tény, hogy a PSD élére kerülni készülő, államfői posztjáról most leköszönő Ion Iliescu kegyelemben részesítette Miron Cozma bányászvezért, illetve azokat a személyeket, akik a múltban számos bűnt követtek el a demokrácia ellen.

Markó szerint most az RMDSZ vezetői, parlamenti képviselői és szenátorai, a magyarság közéleti vezetői viselik a felelősséget azért, hogy miként alakul nemcsak a magyar közösség, hanem az egész román társadalom sora. Már csak azért is, mert a romániai magyarságnak is érdeke, hogy ne szenvedjen késedelmet Románia 2007-re tervezett EU-csatlakozása.

Az RMDSZ nem akar mindenáron kormányozni, csak ha olyan programot sikerül létrehozni majdani partnereivel, amely elősegíti a fő célok megvalósítását - szögezte le. A kormányban való részvétel ugyanakkor Markó szerint a leghatékonyabb eszköz arra, hogy a magyarság sorsán változtatni tudjon.

Az RMDSZ-nek azonban nemcsak erős képviseletet kell létrehoznia a parlamentben, de arra is szüksége van, hogy a jövőben szervezetként is egységes, a korábbinál nyitottabb legyen, a lehető legszélesebbre kell tárnia kapuit - hangoztatta Markó.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek