A ciprusi görög sajtó szerint az EU engedett Törökország zsarolásának
A Ciprusi Köztársaság számára vereséget jelent a zöld jelzés, amelyet az Európai Unió 25 vezetője adott a Törökországgal folytatandó csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez - vélekedtek a szombati ciprusi görög napilapok.
Dátum: 2004-12-18 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32338
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:44.093540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Erdogan a hódító" - hirdette a nacionalista Szimerini szalagcíme, kiemelve Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök diadalmas hazatérését Ankarába, miután az Európai Unió engedett "zsarolásának". Az újság szerint Törökország azzal fenyegetőzött, hogy kivonul a brüsszeli csúcsértekezletről, ha az EU továbbra is hajthatatlan marad a tekintetben, hogy Ankara ismerje el a Ciprusi Köztársaságot.
"A leggyengébb láncszem fizeti meg az árat" - vélekedett a nagy példányszámú Fileleftherosz, amely azt hangsúlyozta, hogy Ankarának Nagy-Britanniához hasonló nagyhatalmak nyújtottak támogatást "Ciprus sarokba szorításához" és fogadtattak el vele egy várakozásait mélyen alulmúló eredményt.
A ciprusi görög sajtó előző nap még egészében véve "elfogadható kompromisszumnak" nevezte a brüsszeli csúcs zárónyilatkozatát. A történelmi jelentőségű találkozó másnapján, aminek a ciprusi görögök előzetes reményei szerint a Ciprusi Köztársaság török elismerésével kellett volna végződnie, azonban az újságok már szkeptikusan fogalmaztak.
A Politisz című független napilap a "bizonytalanságokra és hiányosságokra" hívta fel a figyelmet, amelyeket abban a formulában vélt felfedezni, ahol Törökország kötelezettséget vállal arra, hogy még a csatlakozási tárgyalások megkezdése előtt aláírja az EU és Törökország társulási szerződését az integrációs szervezet tíz új tagállamára, köztük Ciprusra is kiterjesztő jegyzőkönyvet, és ezzel gyakorlatilag elismeri a földközi-tengeri szigetországot.
Az ellenzéki Alithia értékelése szerint a Ciprusi Köztársaság egy "erős igent" mondott Törökországnak nagyon kevésért cserébe, kivéve azt az ígéretet, hogy októberig létrejöhet az elismerés valamiféle formája.
A kormánypárti Haravgi ezzel szemben úgy látja, hogy a brüsszeli csúcson "kielégítő eredmények" születtek. "A török rendíthetetlenség és a német-brit beavatkozások ádáz harca után Ciprus kielégítő választ kapott az elismerés fontos követelésére" - írta az újság.
MTI - fideszfrakcio.hu