Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tőkés László: Az RMDSZ-nek nincs keresnivalója az Iliescu-rezsim oldalán

A magyarság parlamenti képviseletének semmi keresnivalója nincsen a "történelem által régóta meghaladott Iliescu-rezsim" oldalán - ez a gondolat fogalmazódik meg abban az üzenetben, amelyet Tőkés László református püspök a temesvári forradalom évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencia résztvevőinek a nevében írt és küldött el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Marosvásárhelyen szombaton ülésező "belső parlamentjének", a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT.)


Dátum: 2004-12-18 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:46.560570, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Temesváron szombaton fejeződtek be a temesvári forradalom tizenötödik évfordulójának ünnepségei, amelyeken nemcsak az egykori hősi napok szereplői, szemtanúi, hanem magyarországi politikusok is részt vettek. Az akkori események főszereplője maga Tőkés László volt, aki még pénteki előadásában állást foglalt a jelenlegi romániai belpolitikai helyzetről, nevezetesen arról, hogy szerinte az RMDSZ-nek a "változást akaró román politikai erők" mögé kellene felsorakoznia. Szerinte ezeket az erőket a liberális-demokrata D.A. szövetség, illetve annak győzelmet aratott megválasztott államfője, Traian Basescu testesíti meg.

A konferencia résztvevői ezzel kapcsolatban állást foglaltak, s annak lényegét maga a református lelkész (aki egyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács - EMNT elnöke) fogalmazta meg. Ezt az "Évfordulói Üzenetet" Toró T. Tibor RMDSZ-es képviselő fel akarta olvasni az SZKT szombati ülésén, de a testület elnöke, az ülést vezető Frunda György erre nem adott lehetőséget. Így Toró az üzenetet írásban osztotta ki a helyszínen a sajtó képviselőinek.

A Tőkés László királyhágómelléki püspök és Kovács Zoltán egyházkerületi főgondnok által aláírt üzenetben arra kérik az RMDSZ-t, hogy Temesvár eredeti szellemének megfelelően a romániai magyarság és a többségi románság viszonya tekintetében megalkuvás nélküli partneri kapcsolatra törekedjenek. Igazság- és elégtételt követelnek továbbá az 1989-es tömeggyilkosságok áldozatainak az ügyében.

A romániai belpolitikai helyzetre utalva az üzenet megfogalmazói a demokratikus rendszerváltozás erkölcsi és politikai követelményeinek megfelelően határozottan ellenzik, hogy az RMDSZ az aláírók által utódkommunistának nevezett Szociáldemokrata Párttal (PSD) lépjen koalícióra. "Temesvárról nézve a magyarság parlamenti képviseletének semmi keresnivalója nincsen a történelem által régóta meghaladott Iliescu-rezsim oldalán" - olvasható az üzenetben, amely szerint az RMDSZ-nek a rendszerváltó demokratikus politikai erők oldalán a helye.

A dokumentum szerzői az erdélyi magyarság életében teljes elsőbbséget tulajdonítanak a közösségi önkormányzat megvalósításának. A romániai magyar nemzeti tanácsok célkitűzéseinek, illetve az RMDSZ programjának és választási ígéreteinek megfelelően az SZKT következetesen álljon ki az autonómia ügye mellett, és tekintse azt az esetleges kormányzati együttműködése és Románia európai integrációja előfeltételének - olvasható a temesvári üzenetben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek