Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Könyv a háború borzalmairól

A Székesfehérvári Egyházmegye II. világháborúban átélt vészterhes napjairól jelentetett meg könyvet Inter Arma 1944-1945 címmel a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár - tájékoztatta az egyházmegye sajtóreferense az MTI-t.


Dátum: 2004-12-19 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:49.205790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kötetet korabeli naplójegyzetek és az egyházmegye plébánosainak a világháború idején és az azt követő egy-két évben íródott feljegyezései alapján Mózessy Gergely, az egyházmegye egyháztörténeti gyűjteményének igazgatója szerkesztette - mondta Bertáné Pintér Katalin. A kötet szerkesztőjének előszava szerint a vállalkozás újszerű és "szokatlannak tűnő mélységekbe hatoló, mivel az egyházi levéltárakban őrzött legújabb kori iratanyag iránt még csak születőben van a kutatói érdeklődés, valamint, mert a kötetben közölt források arról tanúskodnak, hogy a papság, helyzeténél fogva különleges szempontból láthatta az eseményeket". "Hiszen azokban a zavaros időkben, mikor a polgári igazgatás összeomlott, gyakran más szilárd kristályosodási pont nem maradhatott egy-egy közösség életében, mint a pap és a köréje szerveződött egyházközség" - írta Mózessy Gergely. A 340 oldalas könyv beszámol a II. világháború idején átélt borzalmakról, az 1944-1945 fordulóján történt eseményekről, valamint az egyházmegye templomait, műkincseit ért károkról.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek