Közel ötven halott egy vasárnap Irakban
Negyvenkilenc ember meghalt és közel száz megsebesült azokban az öngyilkos merényletekben, amelyeket vasárnap követtek el Irak két síita muzulmánok lakta városában, Kerbelában és Nedzsefben.
Dátum: 2004-12-19 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:50.986801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pokolgépek mintegy két óra eltéréssel léptek működésbe zsúfolt buszmegállók közelében, a láthatólag egyeztetett erőszakos cselekmények célja az volt, hogy minél nagyobb veszteséget okozzanak a síitáknak, az Irakban sokáig elnyomott többségnek, amely várhatóan érvényesíteni fogja számbeli súlyát a január 30-i választásokon. A robbanások fontos szent helyek - Nedzsefben Ali imám, míg Kerbelában Huszein imám mauzóleuma - közelében történtek. Azon kívül, hogy minél több ember halálát okozzák céljuk lehetett az is, hogy viszályt szítsanak a hosszú ideig Szaddám Huszein iraki diktátor révén uralmon lévő szunniták és a síiták között. Kerbelában tizennégy személy életétét vesztette, mintegy negyvenen pedig megsebesültek, amikor a zsúfolt buszpályaudvar bejáratánál robbanóanyaggal megrakott gépkocsi repült a levegőbe. A rendőrség lezárta a környéket. A detonáció színhelyén vértócsák keletkeztek, és üvegszilánkok borították el a kövezetet. A tűzoltók már nem tudták megakadályozni azt, hogy öt másik lángba borult autó is felrobbanjon. Szemtanúk szerint a járművet vezető sofőr előbb egy rendőrségi toborzóirodába akart behajtani, és miután ez nem sikerült, vette célba a buszpályaudvart. Nedzsefben a fő téren, buszra várakozó emberek közelében robbantotta fel pokolgéppel megrakott járművét a merénylő. Harmincöt ember meghalt, 65 megsebesült. A környéket sűrű füst borította be. Négy emberrel végeztek vasárnap reggel Bagdad központjában ismeretlen fegyveresek - közölte a helyi rendőrség. A négy személyt az iraki főváros egyik legfontosabb közlekedési útvonalán, a Haifa utcában lőtték le. Farid Ajar, a független iraki választási bizottság szóvivője közölte, hogy az áldozatok közül három a testület munkatársa. Ez a bizottság felelős a január 30-án esedékes iraki törvényhozási választások zavartalan lebonyolításáért.
MTI - fideszfrakcio.hu