Százával rúgják ki a vezetőket
Több száz ember kényszerült távozni posztjáról a kormányváltás utáni alig három hónapban. Kicserélődött az állami érdekeltségű vállalatok felső vezetése, leváltották vagy áthelyezték a minisztériumok helyettes államtitkárainak többségét, visszarendeltek több nagykövetet.
Dátum: 2002-07-30 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2980
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:30.291696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lefejezték a Magyar Televíziót és a Nemzeti Színházat is. Hogy nem csak a felső vezetést érintette a tisztogatás, jelzi, hogy ügyintézőket, sőt kézbesítőket is bocsátottak el. Hogy végül is hány embert érintenek a menesztések, pontosan még nem tudni; a tisztogatások ugyanis még nem értek véget. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy még az érintett szervezetek illetékesei sem tudtak végleges adatot adni az elbocsátottakról. Annyi azonban bizonyos: a menesztettek végkielégítése - óvatos becslések szerint is - több milliárd forintjába került ez idáig az államnak.
MNO - fidesz.hu