Gyurcsány sunnyogva titkolja, mit mondtak neki Vatikánban?
A Katolikus Püspöki Kar titkára a Magyar Rádióban hangsúlyozta, szeretné, ha Gyurcsány Ferenc maga mondaná el, milyen választ kapott arra a felvetésére, hogy az egyház közéleti - szerinte pártpolitikai - kérdésekben állást foglal Magyarországon. Veres András leszögezte: "tudjuk, mi történt a tárgyaláson".
Dátum: 2004-12-19 19:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32366
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:52.512324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyház felfogása az, hogy a püspökök és papok ne vegyenek részt pártpolitikában, viszont az egyháznak és vezetőjének egyértelműen van álláspontja a társadalom szociális és politikai kérdéseiben is - hangsúlyozta a Katolikus Püspöki Kar titkára a Magyar Rádióban vasárnap.
Veres András a kormányfő vatikáni látogatásán kifejtett megállapítására reagált, miszerint messze túllépi a hit és a vallás szabad gyakorlásának határát, amikor a Magyar Katolikus Püspöki Kar pártpolitikai kérdésekben állást foglal.
- Sejtettük, hogy a miniszterelnök úrnak ez a véleménye a megnyilatkozásunkról. Tiszteletben tartjuk, természetesen ehhez joga van. Másképp gondoljuk ezt, és azt is tudjuk, mi történt a tárgyaláson, s bízom benne, csak azért nem mondta el miniszterelnök úr a választ erre a fölvetésére, mert nem kérdezték róla az újságírók - mondja a Katolikus Püspöki Kar titkára.
- Milyen választ kapott?
- Azt szeretném, hogy a miniszterelnök mondja el ezt, nem szeretnék fogadatlan prókátora lenni senkinek. Tudomásom szerint kifejtették ezzel kapcsolatban a Vatikán a véleményét.
- Ez azt jelenti, hogy megvédték önöket?
- Természetesen, hiszen a második vatikáni zsinatban az egyház felfogása egyértelműen megfogalmazódott, hogy igenis, a püspökök, papok ne vegyenek részt pártpolitikában, viszont az egyháznak, így az egyház vezetőjének egyértelműen van szociális, politikai kérdésekben is véleménye, amit meg is jeleníthetünk, hiszen az egyház is ebben a világban él, és a társadalmat, az emberiség világát próbálja a maga értékeivel gazdagítani.
Rómában egyébként a katolikus egyház vezetői azt kérték Gyurcsány Ferenctől, hogy a magyar állam a Vatikánnal kötött szerződésnek megfelelően vegye ki részét a magyar katolikus egyház közszolgálati és hitéleti tevékenységének a finanszírozásában. A kormányfő azt válaszolta, hogy a kormány érvényben levőnek tekinti a megállapodást, amellyel szavai szerint összhangban van az elfogadás előtt álló költségvetés.
radio.hu - fideszfrakcio.hu