Nem Pintér Sándor minisztersége alatt tünt el a Medgyessy-dokumentum
Pintér Sándor volt belügyminiszter a Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság előtt kijelentette, hogy a miniszterelnök szt-tiszti múltjával kapcsolatos dokumentum nem az ő hivatali ideje alatt került ki a tárcától.
Dátum: 2002-07-30 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:30.597146, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A meghallgatáson Pintér Sándor elmondta, hogy Medgyessy Péter titkosszolgálati múltjáról a sajtóból értesült. Kifejtette, hogy a belügyminisztérium irattárait elődei igen hanyagul kezelték, nem vezettek pontos nyilvántartást, és az iratok egy jelentős részét a rendszerváltás után megsemmisítették. Elmondása szerint az általa áttekintett iratok között nem volt olyan, amelyik a miniszterelnök ügynökmúltjára vonatkozott volna.
Lamperth Mónika azon korábbi nyilatkozatára válaszolva, miszerint 2000-ben Demeter Ervinnel együtt megfordult a BM épületében, Pintér Sándor elmondta, hogy a kormányrendelet alapján csak közösen léphettek be abba az irattárba, ahonnan a Történeti Hivatalhoz küldték a dokumentumokat.
A volt miniszter nem tudta, mikor kerülhetett ki az irattárból a "kinevezési parancs", melynek másolata a Magyar Nemzetben megjelent, de az ő minisztersége alatt az irattár minden látogatóját regisztrálták, és senki sem vihetett el semmilyen iratot. Véleménye szerint a polgári kormány vezetése alatt a nyilvántartásnak köszönhetően nem tűnhettek el dokumentumok az irattárból.
MNO - fidesz.hu