Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyugalomra intik híveiket a síita vezetők Irakban

Iraki síita vezetők nyugalomra szólították fel híveiket a tegnapi véres, kettős merénylet után. A két szent városban, Nedzsefben és Kerbalában legalább hatvanan meghaltak és több mint százan megsérültek, amikor pokolgépet robbantottak egy zarándokhely, illetve egy buszmegálló közelében.


Dátum: 2004-12-20 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32379
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:56.426825, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Feltételezések szerint a merényleteket szunnita ellenállók hajtották végre.

Az Irakban többségben lévő síiták vezetői arról próbálják meggyőzni közösségüket, hogy ne a bosszún gondolkodjanak, hanem összpontosítsanak a január végi választásokra.

Forrás: Magyar Rádió

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek