Nem kellene gázárat emelni
A Parlament ez évi utolsó ülését megelőzően a Fidesz-frakció jóváhagyta Hende Csaba belépését a Fidesz képviselőcsoportjába. Orbán Viktor arra kérte a képviselőket, kérjék számon a kormányon korábbi ígéreteit. A Kádár-rendszerből ismert játék - amelyben mondanak egy jó nagy számot, hogy mekkora lesz az áremelés, és aztán mindenki örül, hogy végül kisebb lesz - úgy tűnik, túlélte a rendszerváltoztatást "és mind a mai napig kedves játékszere a hivatalban lévő kormányzatnak" - szögezte le a Fidesz elnöke.
Dátum: 2004-12-20 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32382
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:57.392681, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor arra kérte a Fidesz országgyűlési képviselőit, hogy egységes álláspontot képviseljenek a gázáremelés kérdésben, és emlékeztetett arra, 2002-ben a választópolgároknak azt ígérték a szocialisták, hogy nem lesz gázáremelés. Ez a mostani, az ötödik lesz azóta - tette hozzá.
Felidézte, hogy Gyurcsány Ferencet bár csak az MSZP kongresszusa választotta meg, mégis számos alkalommal elmondta, hogy nem tervezi emelni a gáz árát, és ezt - hangsúlyozta - számon kell kérni. A Kádár-rendszerből ismert játék - amelyben mondanak egy jó nagy számot, hogy mekkora lesz az áremelés, és aztán mindenki örül, hogy végül kisebb lesz - úgy tűnik, túlélte a rendszerváltoztatást "és mind a mai napig kedves játékszere a hivatalban lévő kormányzatnak" - szögezte le a Fidesz elnöke.
Tízezer forinttal nő a családok terhe
Beszámolt arról, hogy a frakció szakértői kiszámolták, mekkora lesz valójában a gázáremelés mértéke. E szerint a tömbházakban élőknek kisebb terhet jelent majd az áremelés, azonban a falusi, vagy családi házban élő, több gyermeket nevelő családok számára sokkal nagyobb terhet jelent majd a gázáremelés, amely éves szinten tízezer forintot jelent majd, még egy enyhébb tél esetén is. A Fidesz ezért elérkezettnek látja az időt, hogy számon kérje a kormányon ígéreteit, és javasolja: vonják vissza a gázáremelést, és csak a fűtési szezon után térjenek vissza a kérdésre, de - emelte ki - akkor is amellett fognak érvelni, hogy a drágulás ne haladja meg az infláció mértékét.
Hende Csaba csatlakozik a Fidesz parlamenti frakciójához
Áder János közölte, hogy Hende Csaba jelezte csatlakozási szándékát a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjába, amelynek - mivel már egy évvel ezelőtt távozott a Magyar Demokrata Fórum frakciójából, és kérését Orbán Viktor, a Szövetség választási listavezetője is jóváhagyta - nincs akadálya, és ezt a frakció ezen az ülésen egyhangú szavazással megerősítette. Így a polgári körök koordinátora december 23-tól a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőjeként folytatja parlamenti munkáját.
Kép és szöveg: B.E. - Szövetség Webszerkesztőség