Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány szerződést szeg, majd mószerol, végül lódít

"Hogy jön ön ahhoz, hogy a Szentatyánál mószerolja a Magyar Katolikus Egyházat, mi az hogy az egyház beavatkozik a politikába, a társadalmi kérdésekbe?" - tette fel a kérdést Gyurcsány Ferenc kormányfőnek Semjén Zsolt fideszes képviselő a parlament hétfői ülésén.


Dátum: 2004-12-20 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32389
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:59.518457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Semjén Zsolt a kormányfő vatikáni látogatása kapcsán fogalmazta meg kérdését. Elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc olyan előzmények után tett látogatást a Vatikánban, miután "nem átallott Mária országán poénkodni" és "nem átallott pár héttel ezelőtt itt a Parlamentben a Rákosi-időket idézően klerikálisozni".

"Éppen ma a költségvetési törvényben akarják megfojtani és ellehetetleníteni a vatikáni szerződést megsértve az egyházi iskolákat, egyházi szociális intézményeket, egyházi kórházakat, könyvtárakat" - hangsúlyozta a képviselő.

Semjén Zsolt a kormányfő azon kijelentésre reagálva, miszerint tárgyalásokat folytatott a pápával megjegyezte: "Ön tárgyalást legfeljebb Sodano bíboros úrral folytathat. A Szentatyával nem tárgyalni szoktak, hanem a Szentatya audiencián fogad miniszterelnököket, (...) közjogi méltóságokat".

"Hogy jön ön ahhoz, hogy a Szentatyánál mószerolja a magyar katolikus egyházat, mi az hogy az egyház beavatkozik a politikába, a társadalmi kérdésekbe?" - tette fel a kérdést.

"Hogy jön ön ahhoz, hogy kioktassa a katolikus egyházat a második vatikáni zsinat tanításában" - mondta a politikus.

Semjén Zsolt szerint az is elgondolkodtató, hogy Gyurcsány Ferenc sérelmezi, "hogy az iskoláik védelmében szülők tanárok, diákok megszólalnak, amire azért kényszerülnek rá, mert önök a költségvetési törvényben megsértik a vatikáni szerződést"

"Hogy a katolikus püspöki kar milyen körlevelet ír a papságnak és a híveknek, ez nem tartozik önre, nem tartozik a szocialista pártra, nem tartozik a magyar kormányra" - szögezte le a kereszténydemokrata politikus.

"Alkotmányos joga az egyháznak, hogy eldöntse, hogy mit tekint politikának és mit nem, milyen kérdésben óhajt megszólalni és milyenben nem" - tette hozzá.

Semjén Zsolt felhívta a figyelmet: "hogyha a lengyel egyház és benne az akkori krakkói érsek, a későbbi lengyel pápa, bizonyos értelemben nem politizált volna, akkor önök még mindig az MSZMP-ben ülnének, a Varsói Szerződésben és a KGST-ben."

Gurcsány Ferenc állította: "nem zarándoklatra mentem őszentségéhez". A kormányfő nem gondolja, "hogy a magyar kormány feje nem fejtheti ki álláspontját (...) a Szentatyának és Sodano bíborosnak Magyarországgal kapcsolatos bármely kérdésről, beleértve valamelyik nagy egyházunk dolgát is".

"Ha ön úgy gondolja, hogy az egyház dolgába nincsen beleszólása (...) a magyar társadalmi közösségnek, benne a magyar közélet szereplőinek, akkor nyilván úgy gondolja, hogy az egyház társadalmon kívüli" - hangoztatta.

Megállapítása szerint "az egyház a társadalom része, osztozik mindabban a gondban bajban és részesül mindabban a dicsőségben , amely közös".

Gyurcsány Ferenc azt is állította, hogy Sodano bíboros nem kelt ki, amikor ő a magyar klerikalizmust szóba hozta.

Semjén Zsolt arra figyelmeztetett, hogy Gyurcsány Ferencnek "lehet véleménye a magyar egyházi szerepvállalásról", "ami nem lehetséges az, hogy ön kétségbe vonja azt, hogy a magyar egyház olyan kérdésekben szólaljon meg, amiben akar".

"Ön nem vonhatja kétségbe a vallásszabadságot", "a vallásszabadságól pedig az következik, hogy semmi köze ahhoz, hogy a katolikus egyház, a református egyház, vagy bármelyik egyház milyen kérdéseket tekint politikai kérdésnek és milyet nem, milyen kérdésben óhajt megnyilvánulni és milyenben nem" - húzta alá.

Semjén Zsolt úgy véli, a magyar kormányfő dolga az, hogy betartsák a törvényeket, be tartsák a hatályos szerződéseket így a vatikáni szerződést is"

Önök ezt nem tartatták be, éppen az alkotmánybíróság állapította ezt meg" - mondta el. Utalt rá, a nuncius, a katolikus egyház, és a magyar püspökök szerint a magyar kormány éppen most szegte meg a vatikáni szerződésben foglaltakat.

"Jobban tenné, hogyha elgondolkodna azon, hogy a következő látogatásán ne ilyen diplomáciai modortalanságot kövessen el, hanem inkább Kanossza-járásnak vegye" - zárta szavait Semjén Zsolt.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek