Elhagyta Irakot az utolsó magyar szállító katona
Elhagyta Irakot hétfőn, magyarországi idő szerint fél háromkor, a Magyar Honvédség Szállító Zászlóaljának utolsó katonája is - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) Kommunikációs Igazgatósága hétfőn az MTI-vel.
Dátum: 2004-12-20 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:00.687759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ezzel a szállító zászlóalj személyi állományának, felszereléseinek és technikai eszközeinek a hadszíntérről való átcsoportosítása rendben, az előzetes terveknek megfelelően lezárult" - áll a HM közleményében.
Mint olvasható, "a Magyar Honvédség idei legnagyobb manővere során a háromszáz katona - a menetoszlopok biztosítását is önállóan végrehajtva - mintegy 80 konténer felszerelési anyagot szállított magával 106 technikai eszközön az iraki Al Hillah és Kuvait közötti 670 km-es úton baleset, vagy bármely rendkívüli esemény bekövetkezése nélkül".
Jelenleg a katonák egy Kuvaitban lévő amerikai átmeneti bázison készletezik, csomagolják személyi felszerelésüket és készülnek a kivonás következő lépcsőjének végrehajtására, a hazautazásra.
"A Magyar Honvédség Szállító Zászlóalj minden katonája hazaérkezik az ünnepekre, míg a járműveiket és a felszerelési eszközök egy részét jövő év elején szállítják haza" - áll a közleményben. Az utolsó konvojt brit katonák biztosították.
Az első magyar katona 2003 júliusában érkezett meg az Irak középső részén, Babilon tartományban lévő Al Hillahba.
Az elmúlt másfél évben a Magyar Honvédség Szállító Zászlóalj mindösszesen 642 szállítási feladat során 50 ezer tonnányi árut - humanitárius segély, élelmezési, ruházati, erődítési anyagok - szállítva 2,5 millió kilométert tett meg - olvasható.
"Az utolsó hadosztályérdekű szállítást december 15-én hajtották végre, 24 konténert szállítva Babilonból a hadosztályparancsnokság új, Ad Diwanijah-i székhelyére. A költöztetés során a zászlóalj 511 konténert szállított, bennük 6.250 tonnányi felszereléssel".
Az Országgyűlés november 15-én elutasította azt a határozati javaslatot, hogy 2005. március 31-ig maradjanak a magyar katonák Irakban.
MTI - fideszfrakcio.hu