Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy Péter újra üzletel

M. P. Europa Stratégiai Tanácsadó Kft. néven új üzletviteli vállalkozást indított Medgyessy Péter volt miniszterelnök. Lapértesülések szerint Medgyessy nem tér vissza a róla elnevezett, majd AsistConsult néven tovább működő kft. élére.


Dátum: 2004-12-21 08:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32401
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:03.070497, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hárommillió forint jegyzett tőkével indított, kizárólag Medgyessy tulajdonában álló cég könyvvizsgálója az a Kürtös Emese, akinek gyermekei 2002-ben megvehették Medgyessytől és feleségétől a Balance Tanácsadó Bt.-t - értesült a Népszabadság. A könyvvizsgáló jó néhány olyan vállalkozás auditálását is ellátja, amelyek Mónos Péter agrárvállalkozó érdekeltségi körébe tartoznak. Mónos a napilapnak tagadta, hogy szorosabb üzleti kapcsolatban állna a volt kormányfővel, és azzal érvelt, hogy a balatonalmádi Klub Monopoly's Szállodaüzemeltető Kft.-t csak azután vették meg az Inter-Európa Banktól, hogy Medgyessy távozott a pénzintézet éléről.

Ismeretes, hogy Medgyessy miniszterelnöksége idején fia, Medgyessy Gergely, valamint Baráth Gergely - Baráth Etelének (MSZP), a Nemzeti Fejlesztési Hivatal elnökének a fia - üzleti tanácsadással foglalkozó céget alapított. Az "aranyifjak" vezette TGG & Partners Kft. többek között a Matáv Rt.-től és az OTP Bank Rt.-től kapott mintegy százmillió forintos megbízásokat uniós lobbitevékenységre.

Baráth az 1998-as önkormányzati választásokon az SZDSZ fővárosi listáján a 41. helyen szerepelt, de a szabad demokraták teljesítménye miatt akkor nem jutott be a budapesti közgyűlésbe, ám a III. kerületben egyéni választókerületben is indult az SZDSZ és az MSZP közös jelöltjeként, ahonnan be is jutott a képviselő-testületbe, ahol a szabad demokraták frakcióvezetője volt.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek