Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ENSZ az emberi jogok megsértéséről Iránban

Az ENSZ-közgyűlés hétfőn határozatot fogadott el, amelyben komoly aggodalmát fejezi ki az emberi jogok Iránban történő megsértése miatt, különös tekintettel a szólásszabadság korlátozására, gyermekek kivégzésére, a politikai ellenzék és a vallási szakadárok üldözésére.


Dátum: 2004-12-21 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32405
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:04.304137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Egyesült Államok által támogatott határozatot, amelynek jogi érvénye nincs, csak irányadó jellegű, 71 igen, 54 nem szavazattal és 55 tartózkodással fogadták el.

Az ENSZ-közgyűlés megállapítja, hogy romlik a helyzet a vélemény- és szólásszabadság, valamint a sajtószabadság tekintetében, különös tekintettel a politikai nézetek békés kifejezése miatti üldözések, az önkényes letartóztatások és a bírói eljárás nélküli fogva tartások számának növekedésére.

A dokumentum kitér az igazságszolgáltatásnak és a biztonsági erőknek újságírók, parlamenti képviselők, diákok, papok és tanárok elleni fellépésére. Emlékeztet arra, hogy a februári parlamenti választásokat megelőző kampányban számos jelöltet töröltek a indulók listájáról és zaklatták az ellenzéki aktivistákat.

Az ENSZ-közgyűlés pozitívumként értékelte, hogy az iráni kormány meghívott több emberi jogi megfigyelőt, továbbá az igazságszolgáltatás vezetőjének azt az ajánlását, hogy töröljék a megkövezést a kiszabható büntetések közül és az igazságszolgáltatás fejének áprilisi bejelentését a kínzás betiltásáról.

A testület felszólította Iránt, tegyen eleget az emberi jogok terén vállalt kötelezettségeinek, alkalmazza maradéktalanul a kínzás tilalmát, gyorsítsa meg az igazságügyi reformot, vessen véget az olyan kegyetlen büntetéseknek, mint a kézlevágás és a korbácsolás, törölje a megkövezést a büntetések közül és hajtson végre börtönreformot.

A határozat bírálja a 18 év alatti alattiak kivégzését, valamint a nyilvános kivégzéseket, amelyek ellentétesek a nemzetközi normákkal. Tiltakozik amiatt, hogy továbbra is korlátozzák a gyülekezési szabadságot és erővel oszlatnak fel politikai pártokat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek