Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tízéves az Századvég egri tagozata

Tízéves a Századvég Politikai Iskola egri tagozata; a jubileumi évzárón 15 végzett hallgató vehette át az oklevelét kedden Egerben. A politika ugyan nem művelhető hit és morál nélkül, ám akkor sem hatékony, ha a politikusok nem sajátítják el a gyakorlásához szükséges intellektuális és szakmai kézségeket, illetve nem képesek kommunikálni a környezetükkel - mondta az ünnepségen Stumpf István.


Dátum: 2004-12-21 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:07.078943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendszerváltás időszakában sok politikusnál hiányoztak ezek a képességek; vagyis egyfajta kényszer hívta életre a Századvéget - tette hozzá az intézmény elnöke. A továbbiakban úgy vélekedett, hogy az iskola annak a politikai kultúrának a meghonosítására törekszik, amelynek során a különböző politikai nézeteket vallók szóba állnak egymással. Nagyon nem örülök annak, hogy Magyarországon a betartás demokráciája üli a torát - hangsúlyozta a Stumpf István. Majd hozzátette: ez is azt bizonyítja, hogy szükség van az együttműködés politikai kultúrájára.

Horváth Ágnes, az egri tagozat igazgatója arról szólt: az iskola 15 évvel ezelőtti, illetve az egri tagozat 1994-ben történt alapításakor az volt a Századvég alapgondolata, hogy a közéleti szereplést hivatássá kell változtatni és szakmaként kell kezelni. Ugyanis csak így lehet hidat teremteni a különböző politikai elképzelésű emberek között. Amíg a Századvég létezik ez a szellemiség kísérje működését -

mondta az igazgató.

Az egri tagozaton az elmúlt egy évtizedben, mintegy 150 hallgató sajátította el a négy féléves képzés során a közéleti szerepléshez szükséges politikai, politikatörténeti és kommunikációs ismereteket. A hallgatók többsége önkormányzati képviselő, illetve valamilyen civil szervezet tagjaként fejt ki közéleti tevékenységet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek