A szombathelyi szocialisták karácsonyra negyvenmilliót vesznek el a saját főiskolájuktól
Negyvenmillió forintos önkormányzati támogatás megvonását javasolja a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolától jövő évi költségvetési koncepciójában Szombathely Megyei Jogú Város szocialista önkormányzata. A jelentős megszorításokat tartalmazó költségvetési koncepciót hétfőn fogadták el az önkormányzat kormánypárti közgyűlési tagjai.
Dátum: 2004-12-21 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:07.405173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A javaslat egy 800 millió forintos takarékossági csomag egyik eleme, melynek során az önkormányzat elsősorban a nem kötelező jellegű feladatok vállalását igyekszik csökkenteni, különösen egy olyan esetben, amikor a kitűzött célt, tehát a főiskola egyetemmé válását nem látja belátható időn belül biztosítottnak - mondta el
az MTI érdeklődésére kedden Ipkovich György, Szombathely szocialista polgármestere. Hozzátette: a főiskola fejlesztéséért felelős rektor helyettese, Iker János egy nyilvános fórumon nyilatkozott úgy, hogy az egyetemmé válás követelményeinek jelenleg legfeljebb csak 10 százalékban felel meg a szombathelyi felsőoktatási intézmény, ezért az önálló egyetemmé válás nem időszerű. Ez számunkra bejelentés értékű volt, a város jelenlegi szűkös anyagi helyzetében pedig miért kellene tovább támogatni egy olyan célt, amelynek valóra válását nem látjuk biztosítottnak - mondta a polgármester.
A jelentős megszorításokat tartalmazó, a működési kiadások 10-15 százalékos lefaragását előirányzó költségvetési koncepciót hétfőn fogadta el az önkormányzat közgyűlése, ennek alapján készül majd el további viták és módosítások után február közepéig a végleges költségvetés.
Gadányi Károly, a Berzsenyi Dániel Főiskola (BDF) rektora az MTI-nek elmondta: eddig semmiféle hivatalos értesítést nem kapott arról, hogy a város fel kívánná mondani a főiskolával 2002-ben megkötött együttműködési megállapodást. A rektor egyértelműen cáfolta, hogy feladták volna a főiskola egyetemmé válásának szándékát, szavai szerint éppen ellenkezőleg "soha nem volt annyi esélye az egyetemmé válásnak, mint napjainkban". "Tudomásul kell venni, hogy a bolognai folyamatnak és a felsőoktatási törvény változásainak köszönhetően az egyetemi képzés fogalma és feltételrendszere megváltozott" - mondta. Hozzátette: a felsőoktatási intézményekben folyó képzés alap- és mesterképzésre vált szét, egyetem pedig az, ahol az alap- és mesterképzés mellett doktori iskola is működik. "A kapott támogatást az együttműködési megállapodásnak megfelelően teljes egészében egyetemi szakok fejlesztésére, magasan képzett szakemberek, egyetemi tanárok megnyerésére, oktatók továbbképzésére PhD fokozatok megszerzésére, tudományos munkára fordítottuk, amelyek mind az egyetemmé válás követelményeinek teljesítését szolgálják" - mondta. Hozzáfűzte: a támogatásnak is köszöngetően a főiskolának eddig 14 egyetemi tanárt sikerült megnyernie, új egyetemi szakok, például filozófia szak indult a már egyetemi szintű képzések mellett, kihelyezett doktori iskola működik a BDF-en, tehát az egyetemmé válás folyamata zajlik. Gadányi Károly elmondta azt is, hogy az együttműködési megállapodás 2005. december 31-ig szól.
A rektor szólt arról is, hogy a kapott támogatás felhasználásáról egyébként eddig is félévenként el kellett számolniuk az önkormányzatnak, s ezért szavai szerint puszta félreértésről lehet szó. Hozzátette: a 40 millió forintos önkormányzati támogatás elmaradása súlyos gondokat jelentene a főiskola számára, hátráltatná az intézmény egyetemmé válását.
MTI - fideszfrakcio.hu