Zöld szervezetek nyílt levele a Környzetvédelmi Minisztériumhoz
Környezeti hatástanulmányt készíttetne a romániai verespataki aranybányánál 21 magyar zöld szervezet, amelyek ennek érdekében kedden nyílt levélben fordultak Kemény Attilához, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárhoz. A nyílt levelet a MTVSZ-en kívül a Védegylet, a Greenpeace Magyarország, a WWF Magyarország, a Levegő Munkacsoport, a Hulladék Munkaszövetség és az Energia Klub írta alá.
Dátum: 2002-07-30 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2986
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:32.051678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A levélben a civil szervezetek felhívják az államtitkár figyelmét, hogy a Verespatak melletti völgyekbe tervezett létesítmény környezeti kockázatot jelent Magyarország számára, hiszen a ciános technológiával tervezett bányából mérgező anyagok kerülhetnének a Maroson keresztül a Tisza magyarországi folyószakaszába is.
A civil szervezetek levelükben azt javasolják Kemény Attilának, hogy az úgynevezett espoo-i egyezmény alapján kényszerítse ki a bányaberuházást finanszírozó cégektől az eddig el nem végzett környezeti hatástanulmány elkészítését. Fidrich Róbert, a nyílt levelet kezdeményező Magyar Természetvédők Szövetségének (MTVSZ) programvezetője elmondta: a környezetvédők a hatástanulmánytól azt remélik, hogy azzal a projekt leállítása érdekében nyomást lehetne gyakorolni nemzetközi szinten.
Az espoo-i egyezmény az országhatárokon átterjedő környezeti hatások vizsgálatára vonatkozik, Magyarország 1991-ben csatlakozott hozzá. A megállapodás lényege, hogy az aláíró országokban a környezeti veszélyt jelentő létesítmények építésekor a szomszédos országokat érintő környezeti hatásokat is vizsgálni kell. Az egyezményhez Románia csak tavaly csatlakozott, ezért a 2000 februári nagybányai ciánkatasztrófa idejében Magyarországnak még nem volt lehetősége környezeti hatástanulmányt kezdeményezni a szennyező féltől.
MTI - fidesz.hu