Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Matrica helyett kártya lesz a sztrádákon

Három év múlva új rendszert alakítanának ki az autópályákon: eltörölnék a matricákat, helyette csipkártyás díjfizetést vezetnének be. Az új rendszerben a megtett kilométerek után kellene fizetni.


Dátum: 2004-12-22 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32436
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:14.034071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csipkártyás jeladót szereltetnek hamarosan az autókba, hogy 2008 után életbe léphessen az új fizetős rendszer az autópályákon - írja a Blikk. Az elmúlt években ez már a harmadik próbálkozás lesz: először a milliárdokért felépített kapuknál kellett fizetni, majd bevezették a matricás rendszert. Az üzemeltető szerint azonban egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményt, azért döntöttek a csipkártyás rendszer mellett. A legújabb rendszerben az autósoknak a megtett kilométerekért kell fizetni. A felhajtóknál és lehajtóknál érzékelőket helyeznek majd el, fizetni pedig utólag is lehet - írja a Blikk.

blikk.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek