Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A mátészalkai szavazókörben 63 igent akartak letagadni

Befejeződött a december 5-ei népszavazás szavazatainak újraszámlálása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol egy helyen, az egyik mátészalkai szavazókörben jelentősebb mértékű eltérésre derült fény a korábbi adatokhoz képest - tájékoztatta a területi választási iroda vezetője szerdán az MTI-t.


Dátum: 2004-12-22 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32439
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:14.958450, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az érintett szavazókörben a kettős állampolgársággal kapcsolatos kérdésre leadott voksok közül hatvanhármat számoltak el, igen helyett nemként regisztrálták" - mondta Borbély Károly, a megyei önkormányzat főjegyzője.

Hozzátette: természetesen a felelősségre vonás nem marad el, az illetékes mátészalkai önkormányzati jegyző kivizsgálja az esetet és intézkedik az ügyben.

Borbély Károly közlése szerint a Legfelsőbb Bíróság ítélete alapján Szabolcs megye 27 településének 62 szavazókörében számolták újra a népszavazás voksait és 56 helyen nem tapasztaltak egyetlen hibát sem.

A főjegyző elmondta: a jelentősebb mátészalkai eltérés mellett öt szavazókörben észleltek még adateltérést, helyenként egy-két voksot érintően.

"Az újraszámlálás megállapítása szerint az öt helyen az eltérést az okozta, hogy a korábban érvénytelenként nyilván tartott voksok közül egyet-kettőt az igen, vagy a nem válaszok közé soroltak át, s volt egy olyan eset is, amikor két szavazólap összetapadt, és azt egy szavazatként vették figyelembe" - tájékoztatott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Iroda vezetője.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek