Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alaptalanul vádaskodtak a szocialisták: nem történt bűncselekmény a debreceni önkormányzatnál

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Debreceni Vagyonkezelő Rt. gazdálkodásával kapcsolatban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság - tájékoztatta az MTI-t szerdán Simon Ernő, Hajdú-Bihar megye főügyésze. "Nagyon örülök, hogy feketén-fehéren kiderült a debreceni önkormányzat és a tulajdonában levő vagyonkezelő holding gazdálkodása során semmilyen bűncselekmény nem történt" - reagált a hírre az MTI-nek Kósa Lajos, a cívisváros polgármestere.


Dátum: 2004-12-22 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:17.168237, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az országos visszhangot kiváltó ügy előzménye, hogy Sutka Sándor volt hajdú-bihari rendőrfőkapitány 2003 őszén levélben tájékoztatta Simon Ernő akkori megyei főügyész-helyettest arról, hogy a Debreceni Vagyonkezelő tevékenységével összefüggésben megalapozott gyanúja van bűncselekmények elkövetésének, s a levél a "célszemélyek bűnös tevékenységének koordinálásával" Kósa Lajos, debreceni fideszes polgármestert hozta összefüggésbe és felvetette a "bűnszervezetben való részvétel gyanúját is". Simon Ernő emlékeztetett rá, hogy a nyomozást két névtelen levél alapján ismeretlen tettes ellen 2003. június 30-án különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelte el a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. "A feljelentések Debrecen önkormányzata, illetve a vagyonkezelő rt. gazdálkodásával összefüggésben utaltak bűncselekmények elkövetésére" - tette hozzá. Emlékeztetett arra is, hogy 2004 februárjában a nyomozás elfogultság miatt átkerült a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitánysághoz, de továbbra is a Debreceni Városi Ügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett. Simon Ernő szerint sem a debreceni ügyészség, sem a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség nem tartott fenn olyan szoros kapcsolatot az önkormányzattal, illetve alkalmazottaival, amely esetlegesen befolyásolhatta volna az ügy tárgyilagos, részrehajlás nélküli megítélésében. Elmondta azt is, hogy a kiterjedt nyomozás során revizori, igazságügyi beruházási, építésügyi és ingatlanforgalmi, valamint könyvszakértői véleményt szereztek be, közel 40 személyt hallgattak ki tanúként, a teljes iratanyag pedig több mint 10 ezer oldal. Simon Ernő tájékoztatott arról, hogy a nyomozás során sem a Héliker Rt. önkormányzati tulajdonú részvényeinek névértéken történt értékesítése, sem az új városháza kivitelezési munkáival összefüggésben, sem a Mediterrán élményfürdő beruházásával kapcsolatosan nem történt bűncselekmény. "Ugyancsak nem sértett törvényt az önkormányzat különböző ingatlanok értékesítésekor - a feljelentésben megnevezett két cégnek nem is értékesítettek ingatlant -, s nem volt törvénybe ütköző, hogy a vagyonkezelő rt. egyik igazgatósági tagja gépjárműveket értékesített a holding tagvállalatai részére, mint ahogy nem történt bűncselekmény a Debreceni Vadkakasok kosárlabda csapatának támogatása során sem" - tette hozzá. Végezetül a főügyész elmondta: a névtelen feljelentésben nevesített ügyeken túl a nyomozás további cselekményekre is kiterjedt, s megállapították, hogy bűncselekmény azokkal összefüggésben sem történt. "Mindezekre figyelemmel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság az eljárást megszüntette" - közölte az MTI-vel a hajdú-bihari főügyész. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere örömét fejezte ki, hogy végre kiderült: a debreceni önkormányzat és a tulajdonában lévő vagyonkezelő holding gazdálkodása során semmilyen bűncselekmény nem történt. "A vagyonkezelő és a debreceni önkormányzat a rábízott vagyonnal törvényesen, eredményesen, jó gazda módjára gazdálkodott" - tette hozzá. Kijelentette: az a rágalomhadjárat, amit a büntetőeljárás kapcsán a szocialista politikusok és a szocialistákhoz nagyon közel álló médiumok folytattak, minden alapot nélkülöz. "A büntetőeljárást - ezt nagyon fontos hangsúlyozni -, bűncselekmény hiányában, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság határozata alapján, a rendőrség zárta le" - mondta. Hozzátette: bebizonyosodott azonban, hogy a rendőrséget és a rendőrségi eljárásokat baloldali politikusok egy része előszeretettel használta fel a politikai küzdelemben. Kósa Lajos utalt arra, hogy az ügyben számos politikusi nyilatkozat és három parlamenti interpelláció is elhangzott. "Tanulságos, és ez az ügy megmutatta: Magyarországon senki nem érezheti magát biztonságban, mert nyilvánvalóan képtelen és minden alapot nélkülöző névtelen feljelentés után is csaknem kétéves rendőrségi nyomozás és hercehurca következhet" - jelentette ki Kósa Lajos. A cívisváros polgármestere közölte: természetesen Debrecen városa és a vagyonkezelő holding jó hírnevének védelme érdekében megteszik a szükséges jogi lépéseket. Egyúttal a politikus megköszönte a debreceniek bizalmát és kitartását, "amelyet a rágalomhadjárat kellős közepén is kifejezésre juttattak".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek