Cselekvés helyett propaganda az agrárkormányzatban is
Pásztohy András a mai napon újabb sikerjelentéssel próbálta leplezni az agrárkormányzat elégtelen munkáját és a magyar gazdák nehéz helyzetét. A két évvel ezelőtt még a csatlakozó országok élvonalába tartozó magyar mezőgazdaság 2002 óta folyamatosan romló helyzete 2004-ben sem javult.
Dátum: 2004-12-22 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:18.148486, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar gazdák bizonytalanságban érzik magukat, a csatlakozást követően nyitottá vált uniós piacon, ugyanis a szocialista-szabaddemokrata - kormány nem biztosított lehetőséget számukra, hogy a csatlakozás után fölvegyék a versenyt uniós társaikkal. A kormányzati támogatás hiányában tovább nőtt a magyar gazdák lemaradása.
Ideje lenne végre felhagyni az értelmetlen számháborúval és annak valós okát megtalálni, hogyan kerülhetett a magyar mezőgazdaság olyan állapotba, hogy nemzetközi körökben a nemrég még mögöttünk álló, velünk együtt csatlakozó országok mára már előttünk járnak.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportjának Mezőgazdasági Kabinetje úgy látja, hogy a mezőgazdaság elmúlt évét is a tétlenkedés, a hibás kormányzati döntések, és az elkésett intézkedések jellemezték. Sajnálatos, hogy a szocialisták agrárpolitikája továbbra is kimerül a csúsztatásokon és valótlan tényeken alapuló propagandában.
Fidesz - Magyar Polgári szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Mezőgazdasági Kabinet
2004. december 22.