Elhagyta Irakot az első nagy újjáépítő amerikai cég
A sorozatos erőszakcselekmények miatt elhagyja Irakot az első nagy amerikai cég, a Contrack International építőipari óriásvállalat, hátrahagyva egy több száz millió dolláros megrendelést is.
Dátum: 2004-12-22 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32451
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:18.768794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Los Angeles Times jelentése szerint a Contracknak 352 millió dollár értékben volt megbízása iraki utak újjáépítésére. Kisebb cégek már korábban is vonultak ki Irakból, de a Contrackhoz hasonló nagyságú cég eddig még nem. A cég főnöke szerint elérték azt a pontot, amikor a biztonsági költségek miatt már nem éri meg Irakban maradni. A Contrack eddig a legnagyobb amerikai cég, amely erre a lépésre szánta el magát. A megbízásra újabb versenytárgyalást írnak ki.
MTI - fideszfrakcio.hu