Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz öt pontja a hazai sportélet problémáinak megoldására

Öt pontos javaslatcsomagot terjesztett elő a hazai sportéletben tapasztalható problémák megoldására Deutsch Tamás, az Országgyűlés fideszes alelnöke. A volt Ifjúsági és Sportminisztérium egykori vezetője a szerdai sajtóbeszélgetésen kifejtette, hogy a szociálliberális koalíció amellett, hogy 2002 óta két sportminisztert és egy sportminisztériumot fogyasztott el, egyetlen új sportlétesítmény építését sem kezdeményezte.


Dátum: 2004-12-22 18:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:20.995143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ráadásul a 2006-os úszó Európa-bajnokság margitszigeti központjának az ügyében sem történt még egyetlen kapavágás sem. A GYISM megszüntetésével egy időben került sor a sportminiszterek találkozójára Budapesten, amelyen csak hazánk nem tárcavezetővel képviseltette magát - hangsúlyozta a képviselő, hozzátéve: az elmúlt 60 évben nem volt példa a világon működő sportminisztérium - és benne a fogyatékosok ügyeit kezelő helyettes államtitkárság - feloszlatására.

A 2005-ös sportköltségvetésről szólva Deutsch Tamás leszögezte, hogy a támogatások ugyan 1,5 milliárddal növekedtek az ideihez képest, ám azok összege így is csak a polgári kormány alatt sportra szánt juttatások felét-harmadát teszik ki. Külön nehezményezte a Sportkórházzal kapcsolatos beruházások lelassulását, amely tavaly Gyurcsány Ferenc sportminiszteri kinevezésével kezdődött meg.

Az olimpiai doppingügyekre kitérve: sem az öt sportoló, sem a sportorvosok, sem az edzők, sem a szövetségi vezetők, sem a MOB illetékesei, sem az állami sportirányítás nem bizonyult felelősnek a botrányban, ami a problémával való szembenézés helyett annak szőnyeg alá söprését jelenti - jelentette ki a politikus.

A felmerült gondok általános megoldását Deutsch Tamás öt pontban vázolta. Elsőként az javasolta, hogy - az idén megalkotott filmtörvény mintájára - jövőre adókedvezmény illesse meg a sportlétesítmény-fejlesztésben, illetve a sportéletben tevékenykedőket. Ehhez szükséges a hosszú távú sportfejlesztési törvény létrehozása.

A sportfogadásból származó, idén 50 milliárd forintra rúgó állami bevételek visszaforgatásának mértékét a mostani 1-1,5 százalékról 50-re kell növelni. A kötelező mindennapos iskolai testnevelés bevezetését pedig a szaktanárok bérpótlékával lehetne megtámogatni. Végül neki kell látni a 2020-as vagy 2024-es budapesti olimpiai pályázat előkészítésének, amelyet nemcsak a lakosság, hanem a kormány- és ellenzéki pártok is egyöntetűen támogatnak.

hvg.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek