Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mi történt a magyar-román konzultáción?

A Krónika című erdélyi magyar közéleti napilap szerint joggal lehet azt mondani, hogy a magyarországi kormányváltás visszalépést jelentett a határon túli magyarság támogatásának ügyében.


Dátum: 2002-07-31 08:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:34.403996, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap a magyar-román kisebbségi vegyes bizottság társelnökeinek bukaresti találkozóját értékelő szerdai vezércikkében megállapítja: a keddi bukaresti találkozó után a feleknek egyszerűen nem volt közlendőjük. A tartalom és a koncepció hiányát Cristian Diaconescu és Szabó Vilmos társelnökök olyan formulákkal igyekeztek leplezni, hogy a felek között csupán "politikai egyeztetés", illetve "szakértői konzultáció" folyt.

- Nehéz lenne eldönteni, melyik félen múlik, hogy a kedvezménytörvény vitatott pontjainak kérdésében továbbra sincs haladás. Joggal lehet azt mondani, hogy a magyarországi kormányváltás visszalépést jelentett a határon túli magyarság támogatásának ügyében. Arra is lehet hivatkozni, hogy a román fél nyilvánvalóvá tette: nyűgös számára már ez a vita, és a kolozsvári Medgyessy-Nastase találkozón született megállapodás ellenére nem kíván egyeztetni. Erre utal, hogy a román külügyminisztérium és Cristian Diaconescu államtitkár nem nyilatkozott - hangsúlyozta a kommentár.

"Arról, hogy milyen megfontolásból kellett a magyar államnak csupán azért állnia a repülőjegy árát, hogy Szabóék Bukarestben ebédelhessenek, a románnak pedig állami protokollpénzeket költenie ugyanerre a célra, a kínossá vált helyzetben a kulisszák mögött született meg a hivatalos verzió, amely - ha kicsomagoljuk a diplomácia sztaniolpapírjából - röviden így foglalható össze: meg kellett beszélniük a következő, augusztus végi díszebéd menüjét" - írta az erdélyi Krónika.

Kapcsolódó elemek