Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Juscsenko a demokrácia új korszakát ígéri

Viktor Juscsenko, az ellenzék elnökjelöltje szerint hétfőtől a demokrácia korszaka kezdődik Ukrajnában. Leonyid Kucsma távozó elnök, Viktor Medvedcsuk, az elnöki hivatal vezetője és Viktor Janukovics kormányfő időszaka - az emberek semmibe vevésének, a hazugságnak és az erőszaknak a korszaka már a múlté - hangsúlyozta hétfő hajnalban a kampányirodája sajtóközpontjában összegyűlt újságírók előtt az ellenzéki elnökjelölt.


Dátum: 2004-12-27 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32491
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:31.285873, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Juscsenko köszönetet mondott minden ukránnak és kiemelte az újságírók hozzájárulását a demokrácia kivívásához. Viktor Juscsenko közölte: tisztában van a felelősséggel, amellyel a bizalom jár, amellyel az ukrán nép felruházta őt. "Azt szeretném, ha egy év múlva, és öt év múlva is büszkék lennétek országotokra és magatokra" - hangsúlyozta az ellenzék jelöltje, akinek kijelentéseit a teremben nagy tapssal és "Juscsenko! Juscsenko!" kiáltásokkal fogadták. Az ellenzék vezetője ezután feleségével és szövetségeseivel a kijevi Függetlenség terére ment, ahol köszönetet mondott a rá szavazóknak a támogatásért. "Tizennégy éven át függetlenek voltunk, de nem voltunk szabadok" - hangsúlyozta az ellenzék vezetője, hozzátéve, hogy mostantól Ukrajna "független és szabad is". "Ez egyedülálló, tiszta politikai győzelem. Elegáns győzelem, amellyel az ukrán nép bebizonyította az erejét" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az ukrán nép Kelet-Európa talán legcinikusabb rendszere ellen lépett fel és győzedelmeskedett. Viktor Juscsenko ugyanakkor felkérte a tüntetőket, ne hagyják el a Függetlenség terét, ahol a november 21-i elcsalt második forduló óta az ukránok maratoni nagygyűléseken, hóban-fagyban biztosították az ellenzéki elnökjelöltet támogatásukról. "A győzelmünket még meg kell védelmeznünk!" - tette hozzá. Rámutatott, a politikai győzelem után a kérdés a becsületes, hozzáértő kormány felállítása, az igazság megteremtése a hatalomban és a a kivívott szabadság megerősítése. "Annak felismerése, hogy Ukrajna jövője nem függ sem Moszkvától, sem Lengyelországtól, sem Amerikától, sem Európától, hanem kizárólag tőlünk" - így Juscsenko. A nagygyűlésen, amelyen Juscsenko mintegy ötezer támogatója vett részt, Tarasz Szteckiv parlamenti képviselő előzőleg bejelentette, hogy a térről csak akkor távozhatnak, a Központi Választási Bizottság hivatalosan is kihirdeti Juscsenko győzelmét. Közölte: felkészültek arra, hogy Janukovics kormányfő kampányirodája kérni fogja a legfelsőbb bíróságtól a választási eredmény semmisnek nyilvánítását. Emlékezetett, hogy a panaszok benyújtásához két nap a panaszok elbírására pedig további két nap áll rendelkezésre. A Központi Választási Bizottság által közzétett újabb részeredmények szerint a szavazatok 58,6 százalékának feldolgozása után Viktor Juscsenkónak 56,11 százaléknyi szavazata van, míg Viktor Janukovicsot a szavazók 40,07 százaléka támogatta. Viktor Juscsenko 16 nyugat-ukrajnai megyében és a fővárosban, míg Viktor Janukovics 8 kelet- és dél-ukrajnai megyében, a Krím Autonóm Köztársaságban és Szevasztopolban vezet. A 225 szavazókerületből 212 adatainak feldolgozása után a részvételi arány országosan 77,24 százalékos volt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek