Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Saron: 2005 sorsfordító lesz

Ariel Saron izraeli miniszterelnök szándéka szerint a 2005. év "sorsfordító" lesz a Közel-Keleten. Új szövetségesével, a munkapárti Simon Peresszel együtt a telepesmozgalom egykori vezéralakja nyáron végre akarja hajtani a Gázai övezet hevesen vitatott kiürítési tervét. Jasszer Arafat palesztin elnök novemberi halála után és utódjának januári megválasztásával a nemzetközi megfigyelők is esélyt látnak arra, hogy új lendületet kapjon a palesztinokkal megindult békefolyamat.


Dátum: 2004-12-27 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32499
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:33.664476, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iránymutató, stratégiát adó herclijai értekezleten Saron megígérte: kormánya "mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a lehetőségek idei éve ezúttal ne váljon az eltékozolt esélyek esztendejévé". A Nobel-békedíjas Peresz és a nemzetközi közösség természetesen többet akar a gázai övezeti kivonulásnál. Átfogó közel-keleti rendezésre törekszenek, amely többek között számos ciszjordániai település kiürítését is magában foglalja. Egyelőre azonban homály fedi, milyen tervei vannak Saronnak a gázai övezeti kivonulás után. A palesztinok attól tartanak, hogy az izraeli miniszterelnök a Gázai övezet kiürítését az utolsó lépésnek tekinti, ezután pedig be akarja majd kebelezni a Jordán nyugati partjának nagy részét a zsidó telepek tömbjeivel Izraelbe. Arafat elhunyta után, aki az utóbbi években a békés rendezés akadályának számított, sokan mégis esélyt látnak az újrakezdésre a Közel-Keleten. Az egyik legutóbbi felmérés szerint az izraeliek 61 százaléka és a palesztinok 53 százaléka úgy gondolja, hogy Arafat halálával nőtt a békés megoldás lehetősége. A válaszadók közül az izraeliek 62 százaléka és a palesztinok 52 százaléka tartja lehetségesnek a megegyezést a másik oldal jelenlegi vezetésével. A nemzetközi közösség ugyancsak a destabilizáló közel-keleti konfliktus megszüntetését szorgalmazza. Tony Blair brit miniszterelnök karácsony előtti közel-keleti látogatásán bejelentette, hogy nemzetközi értekezlettel akarja segíteni a palesztin vezetést az alapvető reformokban. Blair szövetségese, George W. Bush amerikai elnök legutóbb egy izraeli lap tudósítójának beszélt arról, hogy második hivatali időszakában minden hatalmával a közel-keleti probléma megoldásán fog munkálkodni. Mahmúd Abbász, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) hivatalban lévő elnöke számára - aki egyben a legesélyesebb jelölt a január 9-i palesztin elnökválasztáson - izraeli szempontból a szélsőséges csoportokkal szembeni harc jelenti a tűzpróbát. Jóllehet Abbász az Izraellel szembeni erőszak leállítására szólított fel, mégis vonakodik a radikális ellenzék szétzúzásától. A nemzetközi követelések teljesítése saját népe körében gyengítheti meg az új palesztin vezetés helyzetét. A palesztinok előtt rövid távon csak egy fontos cél lebeg: az izraeli megszállás gyors befejezése.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek