Elhunyt Bessenyei Ferenc
Elhunyt Bessenyei Ferenc színművész hétfőn - tudatta Iglódi István, a Magyar Színház igazgató-főrendezője az MTI-vel. A Kossuth-díjas kiváló művészt, a Nemzeti Színház örökös tagját, a nemzet színésze cím kitüntetettjét 86 éves korában érte a halál.
Dátum: 2004-12-27 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32507
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:36.078472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bessenyei Ferenc 1919. február 10-én született Hódmezővásárhelyen. Pályáját 1940-ben, a szegedi Városi Színházban kezdte, 1942-től három évig a Miskolci Nemzeti Színházban játszott, majd 1945 és 1950 között a Budai Színház, a Szegedi Nemzeti, illetve a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 1950-től tizenhárom évadon át a budapesti Nemzeti Színházban játszott, 1963 és 1967 között a Madách Színházban lépett a közönség elé. Akkor visszaszerződött a Nemzeti társulatába, majd 1973-tól újból a Madách Színházban szerepelt. 1981-ben a Nemzeti, a mai Pesti Magyar Színházból ment hivatalosan nyugdíjba. Pályafutása során drámai hősöket és komikus karaktereket egyaránt megformált. Színpadra lépett a többi között Bánk bánként, Cyranóként, alakította Peer Gynt, Galilei és Othello szerepét. Játszotta Ádámot a Tragédiában, megformálta Kossuth szerepét Illyés Gyula Fáklyaláng című drámájában. A Hegedűs a háztetőn című musicalben a tejesembert, Tevjét játszotta-énekelte. Bessenyei Ferenc a magyar színházművészet meghatározó alakja volt. Gyönyörű orgánuma, szuggesztív egyénisége, elementáris szerepformálása, intellektuális ereje kitűnően érvényesült a klasszikus hősök megformálásában színpadon és filmen egyaránt. Színházi alakításai mellett mintegy száz filmben és tévéjátékban volt főszereplő - olvasható abban az anyagban, amelyet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Pesti Magyar Színház, a Nemzeti Színház és a Madách Színház közösen kiadott gyászhíréhez csatolt a Pesti Magyar Színház. Bessenyei Ferencet Kossuth-díjjal tüntették ki 1953-ban és 1955-ben; Érdemes, majd Kiváló művész lett 1954-ben, illetve 1970-ben. A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki 1994-ben, a nemzet színészévé választották 2000-ben. "Boldog vagyok, hogy veletek együtt ünnepelhetek, hiszen e falak között azért éltünk, hogy a színházból erkölcsileg, szellemileg tisztábban, gazdagabban, nagyszerűbben távozzanak a nézők az előadások után" - mondta jellegzetes baritonján Bessenyei Ferenc idén februárban, amikor 85. születésnapja alkalmából köszöntötték őt a Magyar Színházban, az egykori Nemzetiben. Felesége, B. Élthes Eszter a Férjem, a komédiás című könyvét november végén mutatták be a közönségnek. Bessenyei Ferenc temetéséről később intézkednek.
MTI - fideszfrakcio.hu